2024. április 20., szombat

Méltók az emlékezésre

Százhatvannégy éve zajlott le a kaponyai ütközet – Az emlékműnél tartottak alkalmi műsort

A hétvégén emlékeztek meg az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc során lezajlott kaponyai ütközetről. A bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központ szervezésében az idén is összegyűltek a kaponyai emlékműnél, ahol Szakács József, az emlékbizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, azt kívánva, hogy a kaponyai ütközet és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szelleme teljes mivoltában hassa át az identitásunkat.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Az emlékműnél megtartott alkalmi műsor keretében Zakar Péternek, a Szegedi Tudományegyetem történelemprofesszorának előadásában elevenedtek meg a százhatvannégy évvel ezelőtti események. Kiemelte, egy olyan ütközetet kell magunk elé képzelni, amely elsősorban a polgári civil hatóságok és a reguláris magyar katonaság kitűnő együttműködéséről szól, és bár helyi jellegű és jelentőségű csata volt, ki tudja, mi lett volna a sorsa Szabadkának, Szegednek, ha ez nem egy győztes csata lett volna.

– 1849. január elején a magyar hadseregnek vissza kellett vonulnia az Alföld központi részén lévő a főhadszíntérre, nagyjából Tiszafüred környékére. Február végén ez a főhadsereg Kápolnánál egy sikertelen ellentámadást meg is kísérelt annak érdekében, hogy később majd a dicsőséges tavaszi hadjárat szép győzelmeit meg tudják vívni. 1849 januárjában ki kellett vonni a magyar csapatokat és nagyjából Baja–Szabadka–Szeged–Arad vonalig benyomult a szerb császári haderő. A Délvidékről ekkor tömegesen menekült el a tisztviselők és katolikus papok mellett a lakosság is, akiknek semmi más bűnük nem volt, csak az, hogy magyarok voltak. Egy olyan időszakban kísérelte meg a szerb császári haderő Szabadka elfoglalását, amikor úgy tűnt, hogy a szerencse inkább nekik kedvez, s ezért is próbálták meg 1849. február 11-én elfoglalni Szegedet is. Újszegedről ágyúkkal lőtték a város központját, ami felbosszantotta a szegedi polgárokat, és a Tisza jégtábláin átugrálva egy szuronyrohammal kiverték a szerbeket Újszegedről. Gyakorlatilag ezzel kezdődött el a Délvidék felszabadítása. A márciusban kibontakozó események másik fontos előzménye pedig maga a kaponyai ütközet volt – hallottuk a történelemprofesszortól.

A szabadkai kormánybiztos, Spelletich Bódog a hírszerzőitől arról kapott értesítést, hogy a szerb császári haderő Szabadka elfoglalására készül, így megtette a kellő intézkedéséket, és március 4-én értesítette a szegedi negyedik hadtest parancsnokságát. Az éjszaka folyamán a mintegy háromezer főt számláló ötödik honvéd zászlóalj Szegedről Szabadkára masírozott, és március 5-én felvették a harcot a mintegy ötezer fős szerb haderővel. Az ütközet három órán át tartott és a magyarok győzelmével zárult, hiszen meghiúsították azt a szándékot, hogy az ellenség elfoglalja Szabadkát és eljusson a magyar Alföld szívébe. Az ütközet helyszíne Bajmok közelében úgyszintén a magyar csapatok kezében maradt. A professzor kiemelte, a kaponyai ütközet tette lehetővé a magyar honvédség számára, hogy március közepén ellentámadást indítson a Délvidéken és jelentős részét felszabadítsa, ami Szenttamás bevételéhez, majd a római sáncok áttöréséhez vezetett, így a honvédek, huszárok és nemzetőrök mindenképpen méltók arra, hogy minden évben megemlékezzünk róluk.

A megemlékezésen többek között megjelentek a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai szervezetének tagjai, valamint tartományi és köztársasági képviselői, továbbá a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a magyarországi városok és községek, azaz Madaras, Bácsalmás, Jánoshalma, Mélykút, Kunbaja és Mórahalom küldöttségei is, akik a megemlékezés végén elhelyezték koszorúikat és a kegyelet virágait az emlékműnél.

Az ünnepi műsor a bajmoki Dózsa György Művelődési Központban folytatódott, ahol Zakar Péter az 1848/49-es magyar forradalomról és szabadságharcról tartott előadást. Mint elmondta, a szabadságharc tétje a polgári értékek, a közös teherviselés, a törvény előtti egyenlőség és a sajtószabadság kivívása volt, ami szorosan összefonódott akkoriban a nemzeti érzéssel és hovatartozással, hiszen korábban a császári kormányzat igyekezett a magyarokat hátrányosan megkülönböztetni, akadályozta a magyar nyelvű oktatás bevezetését, vagyis a cél a magyar nemzet önállóságának kivívása a Habsburg birodalmon belül, majd pedig a függetlenség kikiáltása volt.