2024. április 20., szombat

A fogatnak mennie kell!

Negyvenötödik születésnapját ünnepelte Doroszló, Bácskertes (Kupuszina), Gombos és Szilágyi közös művelődési rendezvénye, a Négyesfogat. Az idén január 5-e és 26-a közötti hétvégeken zajlottak le a bemutatók a négy falu mindegyikének színpadán.

– Hálával emlékezünk Szalai Jánosra, a rendezvény megálmodójára, továbbá Hecskó Endrére, Balázs Lászlóra és Sturc Józsefre, a művelődési egyesületek akkori elnökeire, akik támogatták javaslatát. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki a csaknem fél évszázad alatt elnökként, szereplőként, rendezőként vagy szervezőként munkájával hozzájárult egy-egy előadás létrejöttéhez. A Négyesfogat itteni létünk egyik szép életjele, hű tükörképe – hangzott el az idei házigazdák, a szilágyiak bevezetőjében a szombati zárórendezvényen.

Kezdettől fogva előkelő helyet foglalt el a műsorban a színjátszás, a vidám jelenetek, Rejtő Jenő, Vadnai László darabjai, de nem ritkák a Hacsek és Sajó-kópiák, és legújabban a stand-up is. A négy közösség alapvetően a hagyományokra épít. Éppen ezért lehetett nehezebb a dolga a kupuszinai Demeter Tót Zsaklinának, aki a Step nevű csoport moderntánc-koreográfiáját készíti.

– Tizenkét éves koromban alkottam meg az elsőt, tehát több évtizede – emlékezik vissza Zsaklina. – Mindig új kihívás számomra a Fogaton szerepelni egy-egy újabb összeállítással. Most nagyon időszerű témájú táncdrámát hoztunk, a globális fölmelegedés problémáját feszegetjük benne. Szórakoztató, látványos módon ébreszteni gondolatokat – egyebek mellett erről is szól a Négyesfogat.

A kupuszinai Step mintájára az előző néhány évben a gombosi Tamaskó Krisztina is koreográfiákat kezdett kidolgozni ebben a műfajban, az idén pedig a doroszlói Pál Rita megalapította a Dor. Dance csoportot.

Bácskertesen még nem jelent gondot a fiatalok toborzása ezekhez a tevékenységekhez. A többi három település szinte mindegyike már túl van azon a helyzeten, amikor nehezen talált választ a mit?, kivel?, mikor? szervezői kérdésekre. Évente megújulni nem könnyű feladat. Ügyesen vette az akadályt a gombosi Arany János MME, és az idén teljesen új összetételű gárdával, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos fiatalokkal állt elő.

– Mindig irigykedve figyeltük az idősebbeket, de jó nekik, már fogatozhatnak! Természetes, hogy megörültünk annak, amikor felkértek a szereplésre. Jeleneteket adtunk elő, táncoltunk. Jó buli volt! – számolt be élményeiről Kámán Lenke, Béres Dominika meg Hajdu Ákos.

Szintén fiatalok özönlötték el a színpadot a szilágyi néptáncosok fellépésekor. Polyákovity Izabella, szabadkai koreográfus dolgozott velük

– A csoportvezető, Szakál Sára évfolyamtársam kérésére kezdtem el a próbákat a szilágyi ifjakkal. Mivel a kezdő táncosok számára célszerű, hogy ugróssal indítsanak, ezért választottam sárközit számukra. Nagy élmény megismernem ezt a közösséget. A Négyesfogat szellemisége kívülállóként is megérinti az embert. Példát vehetnének róla más vajdasági falvak – nyilatkozta Izabella.

Nemcsak a modern tánc, hanem a színjátszás esetében is találkozni lehetett legendás arcokkal, például a szilágyi Pásztor Zdravkóval, aki Zsaklinához hasonlóan már több évtizede aktív, Thália szekerét tolja ezen a vidéken.

– Sokat köszönhetünk Kuntity Zámbó Klementína rendezőnknek. Vannak évek, amikor bizony alig tudunk szereplőket gyűjteni magunk köré. Az idén szeretnénk részt venni a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján is, amely Nyugat-Bácskában, Kupuszinán lesz. Félő, hogy szükségből kétszemélyes darab kerül majd a repertoárunkra. Megfogytunk az utóbbi évtizedben és sajnos a közeljövőben sem leszünk többen. Akiket most a rendezvényen láttunk, a néptáncosok, a fiatal rockzenész fiúk, mind tehetségesek. Szeretném ha itthon maradnának, sajnos a megélhetés miatt sokan messze kerülnek falujuktól – mondta Zdravko.

Végül reményt keltő szavak kíséretében adta át Horváth Béla, a szilágyi József Attila ME elnöke a jövő évi házigazda, a gombosi Arany János MME elnökének, Hajnal Viktornak a Négyesfogat vándorzászlaját:

– Amíg csak legalább két magyar ember él ezekben falvakban, a fogatnak mennie kell! Kívánom, hogy álljon ugyanitt ötven év múlva is egyik-másik utódunk, ,,bár megfogyva is, de törve nem”.

Bőven ad okot a bizakodásra a százötven szereplő fiatal, akik a közös vacsorán majd a mulatságon is tanulságot tettek rátermettségükről. Ropták a csárdást, örömzenélés folyt szilágyi, doroszlói és kupuszinai ifjú muzsikusok részvételével.