2024. április 26., péntek

Mária Terézia adománya

A magyar határt védő skandináv népről, a kölpényekről kaphatta nevét Kölpény, azaz Kulpin, itt működik ma az ország egyetlen mezőgazdasági múzeuma, a Vajdasági Múzeumhoz tartozó komplexum –

A hosszú ideje szlovák többségű, délnyugat-bácskai Kölpényt (Kulpint) alig ismerjük, de azt legtöbben még csak nem is feltételezzük, hogy vidékünk legrégibb helységei közé tartozik. Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című pótolhatatlan műve, de a Pallas Nagy Lexikona szerint is minden bizonnyal ez így van. Anonymust is idézik, aki „virágzó telep”-ről beszélt, sőt az ősi Kölpön vitéz hőstetteit is a vidékhez kötötték. A dolog akkor kuszálódik össze igazán, amikor kiderül, hogy a kölpények valójában skandináv eredetű népcsoport, amelyet az Árpád-ház korai uralkodói, közülük is elsősorban valószínűleg Taksony fejedelem, illetve örököse katonai segédnépként, illetve határőrökként foglalkoztatta őket.

A kölpények a bizánci császárság haderejében is ott voltak, a XI. században kulpingoi néven említik őket. Kölpény személynévvé is vált, amit a magyar hagyomány Botondhoz kötött, bár az is elképzelhető, hogy Botond maga is kölpény származású lehetett. Mindenesetre a kölpények emlékét helységnevek őrzik, ilyen a szerémségi Kölpény, vagy a marosszéki Mezőkölpény. A magyar határt védő kölpényekről kaphatta nevét többek között a Száva partján levő Kölpény-vár, a Temes és a Béga torkolatánál levő Kölpényés Kulpin-tó is.

Feljegyzések szerint a település volt a Pós, az Alpári, az Újlaki család birtokában, később, a török korban a magyar lakosság elhagyta a települést, és helyüket szerbek foglalták el; a helység neve is ekkor változhatott át Kulpinra, habár már 1193-ban Culpenként is feljegyezték. Tehát valóban nagy múltra tekint vissza a takaros település, melynek a központjában ma az egykori Dunđerski-kastély áll a kísérőépületekkel, a település szó szerint körülötte épült fel. Persze ez a helység sem vált volna Mária Terézia nélkül olyanná, amilyen. A helytörténet szerint 1745. július 10-én Kulpin pusztát a Vučković testvéreknek adományozta. A Vučkovićok 1737-ben jöttek Hercegovinából, a család tagjai később a Stratimirović nevet vették fel. Ez a család 200 szerbet telepített be, megalapozta a falu jövőjét, majd később két kastélyt is építtettek. A szlovákok érkezéséről nincs pontos információ, de 1758-ban egy okirat már említést tesz róluk.

AZ ŐSÖK JUSSA

Minderről Filip Forkapić, a kölpényi Mezőgazdasági Múzeum vezetője számol be, annak a csaknem öt hektáron elterülő komplexumnak a vezetője, amely a Vajdasági Múzeumhoz tartozik.

Kölpény 1772-ben nyerte el mostani arculatát, ekkor egész határát felmérték és rendezték. Mindeközben a közelében, vagy legalábbis ezen a vidéken levő Alpár, Boron, Szentmihály, Egres, Kercsmény, Réfalu eltűnt, csak említés maradt fenn róluk. Kölpény lakosainak száma napjainkban 3000 körül mozog. 1991-ben 9, 2002-ben 8 magyar nemzetiségű lakosa volt, a szlovák többség a két utolsó népszámlálás alkalmával is megvolt, arányuk a 70 százalékot is meghaladta. A lakosság legalább kétharmada mezőgazdaságból él – tudtuk meg.

A település látványossága mindenképp a központjában levő klasszicista stílusú nagy és kis kastély, ezek egykor a Stratimirović család birtokában voltak. A Stratimirović-birtok ugyanis a Dunđerskiaké lett és maradt a II. világháborút követő időkig. Ekkor a gazdag családtól elvették a vagyonát, az egyetlen örökös állítólag Nikola Tanurdžić, Đorđe Dunđerski unokája, aki visszaköveteli ősei jussát. Arról csak találgathatunk, hogy megkapja-e, és ha igen, mikor.

Addig is az állami tulajdonban levő múzeumkomplexumban a célnak megfelelően igyekeznek a nem is olyan távoli múltunkat bemutató kiállításokat megszervezni – az állandó kiállítások mellett időszakosak is vannak –, továbbá könyvbemutatókat, irodalmi esteket, hangversenyeket, valamint műhelymunkát, játékos foglalkozást tartanak osztálykirándulóknak a feledésbe merülő gyermekjátékokból, hogy ezáltal is erősítsék a vidékünkhöz való kötődést. Erről már Dragana Vujaklija pedagógus számol be, hangsúlyozva, hogy a látogatók száma évente eléri a tízezret is.

– Bár a múzeum a legszorosabb szálat a hely-, és környékbeliekkel tartja, a kiránduló gyerekek fogadására nagy figyelmet fordítunk, bárhonnan is érkezzenek. Játékosan ismertetjük meg velük őseik játékait, életmódját, vagyis azon túlmenően, hogy a hagyatékot őrizzük, igyekszünk egyfajta kapocs szerepét betölteni a múlt és a jövő között. Így szinte észrevétlenül a tudományt is népszerűsítjük, hisz mindaz, ami múzeumunkban látható, vázlatosan bemutatja a mezőgazdasági ágazatok fejlődésrajzát, az építkezési vagy lakberendezési jellemzőket és változásokat, azt, hogyan éltek vidékünkön az emberek a XVIII–XIX. században, sőt a múlt század derekáig – mondta.

ÖTHEKTÁRNYI FÖLD KELLŐS KÖZEPÉN

Az egykori Dunđerski-birtok tehát kölpényi Mezőgazdasági Múzeum néven létezik, magvát pedig a nagy kastély, a földbirtokos család nyári laka jelenti. Az impozáns épületet három évvel ezelőtt rendezték be a vidékeinken fellelhető stílbútorokkal. A lakot mintegy öthektárnyi park övezi, melyből a növényi ritkaságok sem hiányoznak, és csodálatos nyugalmat áraszt. A tőszomszédságában építették meg egykoron a Stratimirovićok a kisebb kastélyt, amely némi ráfordítással egészen impozáns lehetne, csakúgy az egykori igazgatóság épülete, melyben mostanság is irodahelyiségek vannak, bár helytörténeti gyűjteményeknek, a festőtábor ajándékainak, és más egyébnek is otthont ad. Az épületegyütteshez tartoznak a tőszomszédságban levő kísérő épületek, az egykori lóistálló az ún. kovácsműhellyel, és a gabonatározó. Mindkét épület kiállítótérül szolgál. Kicsit távolabb, alig 200 méterre van a falu malma, amely valamikor ugyancsak a Dunđerski család tulajdona volt. A múzeum vezetője szerint a gyűjteményt nem tekintik véglegesnek, bár szívesen gyarapítanák állományát.

– Rendkívül változatos szerszámokkal, gépezettel művelte a vajdasági ember a földet, a mi múzeumunkban még sok minden elférne, ezért örömmel várjuk a felajánlásokat – hangsúlyozta. Az intézményvezető szerint a begyűjtött tárgyak zöme viszonylag új, mégis használaton kívülre került, mert egy letűnt korhoz tartoznak. – Hihetetlenül gyorsan megváltozott a vajdasági paraszt munkája, élete, ma már a vegyi anyagoké, a gépesítésé a vezető szó, és nem az évszázados kézi erőé. Múzeumunk a begyűjtött tárgyakkal, dokumentumértékű fotókkal igyekszik minél hűebben felidézni a letűnt időket, például a gabonatározóban tematikus kiállításokat szenteltünk a komlónak, dohánynak, kendernek, ciroknak, búzának, a tejtermelésnek, az állattenyésztésnek... – mondta.

Tőle tudtuk meg, hogy a kölpényi az egyetlen mezőgazdaságnak szentelt múzeum az országban, noha a feledésbe merülő paraszti életmód egy-egy darabkájával számos tájházban, néprajzi gyűjteményben találkozhatunk. A múzeum pontosan húsz évvel ezelőtt, 1993. január 20-án jött létre, azzal az alapvető feladattal, hogy szakosodott intézményként megőrizze vidékünk gazdag agrártörténetének hagyatékát a feledéstől. Ennek a célnak nyilván eleget tesz, bár úgy volna jó, ha a híre nagyobb lenne, és még többen keresnék fel. A múzeum munkanapokon 9–18, szombaton 9–15 óráig fogadja a látogatókat, csoportok érkezését a 021/786-266-s telefonszámon kell jelezni. A belépőjegy szimbolikus: 100 dinár felnőtteknek, és feleannyi diákoknak, nyugdíjasoknak.