2021. április 14., szerda

Érkeznek a kínaiak

Tavaly az év végén a vajdasági kormány küldöttsége Kína leggazdagabb tartományában, Guangzhouban járt, ahol szóbeli megállapodás született az Újvidéki Kikötő és vámmentes övezet összevonásáról. A tárgyaló felek arról is megegyeztek, hogy a következő találkozóra Újvidéken kerül majd sor az idén február elején.

Milenko Milivojević, az Újvidéki Kikötő igazgatója elmondta a Magyar Szónak, hogy ha sikerrel járna a két vállalat egyesítése, kínai segítséggel nemzetközi logisztikai központ létesülne, amely a Kínából szállított árut forgalmazná Európa irányába.

Egyelőre nem tudni milyen fajta árut szeretnének a kínaiak szállítani, erről majd februárban születhet megállapodás. Ekkor már arról is szó esik, mekkora raktárhelyiségekre van szükségük, de mivel a kikötő megegyezett a vámmentes övezettel, hogy együtt használják raktáraikat, minden lehetőséget megteremtettek egy komoly logisztikai központ kialakítására.

A kikötő igazgatója elmondta még, a kínaiak legvalószínűbb azt a megoldást választják majd, hogy félkész termékeket szállítanának az újvidéki logisztikai központba, itt összeraknák azokat, majd a kész termékeket tovább küldenék – jelenti a 021-es rádió.

Milivojević elmondta lapunknak, ha létrejön a megállapodás, részvénytársaságot alapítanának, amely négy alapvető profitorientált szolgáltatást foglalna magában: kikötőt, raktárt, vámot és vámmentes övezetet. Ha megvalósulna az elképzelés, ez azt jelentené, hogy a regionális áruforgalmi tevékenység befogadására, raktározására, és szállítására szükséges összes eszköz a rendelkezésre állna.

A kikötő már egy ideje sikeresen ellenáll a különféle magánosítási kísérleteknek. Mlađan Dinkić pénzügyminiszter még a volt kormány tagjaként azt tervezte, hogy az Újvidéki Kikötő vagyonát a Nova luka leányvállalatra írja, miközben egy francia vállalat készen állt megvásárolni a kikötőt a tranzakciók lebonyolítása után. Tavaly, október végén Dinkić az Újvidéki Kikötőt odaígérte az Egyesült Arab Emirátusok-beli Al Dahra vállalatnak, a JAT magánosításának részeként. Az újvidéki vállalat iránt egy azerbajdzsáni vállalat is érdeklődött tavaly nyáron, ezt az üzletet Milutin Mrkonjić akkori infrastrukturális miniszter próbálta nyélbe ütni, a sikerben reménykedve még szobrot is emeltek az újvidéki sétányon Uzejir Hadzsibejov azeri zeneszerzőnek, de nem az üzlet nem jött létre.