– Tizenöt éves koromban jártam először a Magyar Szóban. Zsáki József egykori munkásmozgalmi élharcos, apám, Tóth Mihály és a te nagyapád, Lakatos István bácsi láttak bennem valami készséget, tehetséget, és Zsáki bácsi azzal vitt Bácskossuthfalváról a szerkesztőségbe, hogy hátha újságíró lesz belőlem. Bár én világéletemben ügyvéd szerettem volna lenni, örülök, hogy végül a Magyar Szóhoz kerültem, mert általa jártam be a világot és ismertem meg mindazt, ami számomra a világot jelenti. Már a gimnáziumban is kaptam némi támogatást, majd a jogi egyetemen ösztöndíjat, és amikor 1970. május elsején a laphoz kerültem, az egyéves gyakornoki idő helyett egy hónap elteltével fölvettek állandó munkaviszonyba. Majtényi Mihály, Bodrics István, Kalapis Zoltán, Gál László voltak a mentoraim. Aztán 1991–92-ben, amikor megszűnt a Dunatáj, Bálint Sándor főszerkesztő többedmagammal együtt eltávolított a szerkesztőségből, mert nem illettünk bele a miloševići képletbe. Attól foga munkanélküli voltam, majd öt évet Magyarországon dolgoztam, most nyugdíjas vagyok, és az idősebb fiam birtokán segédkezem a mezőgazdaságban. Máig Magyar Szó-snak tartom magam, és mindvégig úgy tekintettem erre a kisebbségi lapra, hogy nemcsak újság, hanem akció, ami során kétszer annyit kell dolgozni, mint a többségi nemzet tagjainak ebben a szakmában, hivatásban – kezdi élettörténetét a jelenleg Őrszálláson élő nyugdíjas újságíró.
AZ ÚJSÁGÍRÓK ÉS OLVASÓK KÖZÖS AKCIÓJA
– Arra, hogy a Magyar Szó és összes melléklete egy külön feladat beteljesítése, egy akció, akkor döbbentem rá, amikor a belpolitikai rovaton történt átrendeződés után kineveztek a lap akkori mellékletének, a Dunatájnak az élére, Zomborba, egy évre. Aztán húsz évre itt ragadtam. Noha korábban semmi közöm nem volt a városhoz, itteni tevékenységem nyomán lettem a csernyei Tóth Laci, a tévés Tóth Laci mellett én a zombori Tóth Laci. Tizenhárman voltunk a szerkesztőségben, én többet Újvidéken, de leginkább útközben. Volt is egy ilyen című rovatom, melyet nagy örömömre Káich Katalin ma folytat. A Dunatájt a Magyar Szó mellékleteként mintegy 7000 példányban nyomtattuk, és területileg ma országközi lapnak számítana, mivel Zomboron kívül felölelte Hódságot és Apatint, a mai Horvátország területéről pedig Eszéket, Vinkócát, Vukovárt, ezért kellett sok újságíró, akik egyben szervezők is voltak. Maga a Magyar Szó naptára is akciónak számított, de a központi helyet az élőújságok töltötték be, amelyek során közvetlen kapcsolatba kerültünk az olvasókkal, akik kíváncsiak voltak, kik írják a lapot, mi pedig kíváncsiak voltunk, ki olvas bennünket. Kiváltképp népszerű volt a Dunatáj Labdarúgó Kupa, amit 1973-tól a szerkesztőség megszűnéséig minden nyáron megszerveztünk, egy alkalommal egy svédországi első ligás női focicsapatot is elhoztam a kupára. Megszerveztük a Vajdasági Újságírók Halfőző Bajnokságát, ez is rendszeres akciója volt a Magyar Szónak és a Dunatájnak. Harminctól hatvan bográcsig főztek ilyenkor az újságírók, Apatinban például kétezer vendégnek, és szerénytelenül mondhatom, hogy a bajai Sobri József halászlébíró révén, akit meghívtam a zsűribe, kapott lábra Baján a hallé ünnepe, ahol az idén 2014 bográcsban főzik majd a halászlét.
NYEREMÉNYJÁTÉKOK, ÉLŐÚJSÁGOK
– Kollégáimmal összesen 19 gépkocsit szereztünk a lap nyereményjátékaira. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy újságíróként tagja voltam annak a nemzetközi bizottságnak, amelyik kiválasztotta az év autóját, és ennek köszönhetően Európa minden autógyárában jártam. Milenko Beljanski zombori publicista, a Somborske novine hetilap alapító főszerkesztője feljegyezte, hogy száznál több élőújságot szerveztünk, szerveztem. A gépkocsikat mindig közönség előtt sorsoltuk ki. Szinte minden élőújságon telt ház volt, átlagban 200 nézőt számolok, de Gomboson pl. 480–500-an voltak, Szabadkán a sportcsarnokban pedig körülbelül háromezren. Mindenhol fölléptek helybeliek, élő riportokat készítettünk a falu és az egyesületek vezetőivel a települést érintő témákról, illetve szakemberek tartottak kiselőadást közérdekű kérdésekről, az említett csernyei Tóth Laci jogi kérdésekről, dr. Üveges Zoltán az egészségügyről, szinte elmaradhatatlan föllépő volt Herceg János meg a már említett Milenko Beljanski. Az abban az időben szinte elképzelhetetlen dolgokat is produkáltuk, például postás és rádiós kollégák segítségével a Zombori Rádió egyenes adásban közvetítette a városhoz közelebbi helyeken tartott élőújságokat, de például olyan teremből hívtam Militicsről Párizst – ahol egy helybeli lány esett át életmentő műtéten –, amelyben soha nem volt telefon, és tudvalevő, akkoriban még nem létezett mobiltelefon. A program elengedhetetlen része volt a tárgynyeremények kisorsolása. A főnyeremény gépkocsikat a Magyar Szó reklám céljára kapta, amit aztán természetesen szövegekkel le kellett dolgozni. A legértékesebb autó egy Mazda 323-as volt, amelynek akkori ára átszámolva ma 18000 euró lenne. De a nyeremények közt volt Škoda, Zastava, Lada, Trabant, Peugeot, Wartburg…, meg aztán rengeteg egyéb értékes tárgynyeremény. Szabadkai élőújságainkon például egy Zastava Florida volt a főnyeremény, utána egy Yugo, ezt az nyerhette meg, aki jegyet váltott. Háromezer nézőnk volt, de hétezer belépőjegy kelt el. A kocsik előtt én egy kerékpáron betekertem a csarnokba, és a biciklit az nyerte meg, akinek a pénztárcájában benne volt az anyósa fényképe. Illetve a leggyorsabb, aki a drótszamárhoz ért, mert heten is megrohamozták, kezükben anyósuk fényképével.
A DÍJÁTADÓK ANEKDOTÁI
– A Skodát Magyarkanizsán sorsoltuk ki, az épület ajtaját ki kellett venni, hogy behajthassuk a kocsit a 2200 néző elé. Utána én vezettem a kocsit a nyerteshez, át volt kötve masnival, de útközben a bal első kereke a kavicsos úton durrdefektet kapott, és leszaladtam vele az útról. Nyomban megjavíttattuk, és nem aznap, hanem két nap múlva adtuk át a csantavéri nyertesnek, ő azzal fogadott, hogy „hallottam én már, hogy maga ezt már meglegeltette a herében!”. Legszomorúbb élményem, amikor egy televíziót nyert a moravicai Mándity család. Délután érkeztünk a készülékkel, fotóriporterrel, a család meg szilvalekvárt főzött a fészerben. Megérkeztünk, hoztunk magunkkal szerelőt, aki beállította a készüléket, összejött a szomszédság, rokonság, mi is leültünk, éppen valami indiános film ment, lőttek, nyilaztak, beleéltük magunkat, ám egyszerre csak borzalmas szirénázásra figyeltünk föl. Hát, nem a filmben szirénáztak, hanem a helyi tűzoltók, mert odaégett a lekvár, és leégett a fészer. Ugyancsak egy falumbeli család nyert egy japán szobabútort. A hírre a família kipakolta a tisztaszobát, mert jön az új bútor. Mi újságírók meg a fotós korábban érkeztünk, majd befutott a fuvarozó. Lerakott két dobozt, és indult volna. Erre kérdeztük, hol a bútor. A dobozokban, mondta. Megnéztük a prospektust, hát, egy összeszerelhető ultramodern szobabútorról volt szó, ami se nekünk, se a nyertesnek nem nyerte el a tetszését, így mondtam, vigye csak szépen vissza. A helyi Meblo bútorgyárban legyártattunk egy, a szobára méretezett berendezést, amit az ajándékozó japán gyár vagy az itteni forgalmazója kifizetett, és negyedébe se került, mint az eredeti ajándék. Máskor mosógépet vittünk ajándékba, alig hogy leültünk – mert ilyenkor mindig eltársalogtunk, riportoztunk a nyertessel, ital, étel is került az asztalra –, kopognak az ajtón, meghozták a mosógépet. A másodikat. Van egy kis gond, mondta a házigazda, mielőtt tudtuk volna, hogy nyertünk, már megrendeltünk egy mosógépet. De a sült libacombokat egészséggel elfogyasztottuk – anekdotázott az újságírás fenegyereke, a zombori Tóth Laci, aki mellett rengeteget tanultam, szakmából, szervezésből egyaránt. Fiatalabb kollégaként cipelt magával, mutatta, mit, hogyan. Erre a beszélgetésre a zombori újságírók egykori kedvenc helyére invitáltam, a Dalmát Pince viszont már nem az, ami egykor volt, itt már az újságírók is csak teát és tonikot fogyasztanak. Vagyis mi ketten.
– A feleségemet sajnos elveszítettem, vannak fiaim, unokáim. Már nem írok újságot, viszont szinte minden éjjel a Magyar Szóval és a Dunatájjal álmodom. A volt kollégákkal járom a „terepet”, riportozunk – mondta a zombori Tóth László, aki úgy távozott a Magyar Szótól, hogy kirúgták a laptól..
