2025. augusztus 17., vasárnap

Hétvége

Ők valóban megígérik az ígéreteiket!

A magyarországi pártok elmúlt évi teljesítményének tükrében, az értelem szikráját egy kicsit is magában hordozó és a Darwin evolúciós elméletében továbbra is bizakodó ember Seress Rezső Szomorú vasárnapjának a melódiájára legszívesebben magára robbantaná az egyébként is üres spájzát, a választások napján pedig inkább lemondana a fránya szocik által, a voksáért cserébe felajánlott balatonöszödi wellness-hétvégéről, a fideszesek által széles mosollyal kínált, az F. C.

A poéngyáros

Román Szasa neve ismerősen cseng a stand up comedy kedvelői között, hiszen a topolyai fiatalembernek több tévés és élő előadása is volt már. Szasa saját bevallása szerint azért vágott bele a komédiázásba, mert születésekor a bába valamit elrontott.

Leleplező videó: Botrány lesz itt, kérem!

A MaSzó TV tulajdonába jutott egy olyan kompromittáló videofelvétel, amelyen egyik ismert politikusunk éppen csúszópénzt fogad el egy, az éjszakai életből ismert vállalkozótól (olyankor kisebb az adókulcs). Természetesen tudjuk, kik szerepelnek a felvételen, de a per elkerülése érdekében nem írunk ki neveket, viszont Önök az itt lévő felvételen meggyőződhetnek róla, kiről is van szó.

A paradicsommadarak hajnali öntudatra ébredése

Ebben a pillanatban kopogás hallatszott Kredenc Antal ajtaján, ami igencsak összezavarta amúgy is szétszóródott gondolatait. Anti ugyanis egy igen komoly odafigyelést igénylő dologgal foglalatoskodott, a szomszéd konyhájából elcsórt recés kiskéssel jobb lába nagyujját piszkálta.