(Fotó: Diósi Árpád) Barátomnál februárban megújul a család, újabb kislánnyal gyarapszik az újvidéki Telep városrész. Nagy a készülődés ilyenkor, és mivel első gyerekről van szó, sok mindent meg kel...
Hétvége
A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a topolyai Mezőgazdasági Iskola végzős tanulóival arról beszélgettünk, hogy hogyan képzelik el magukat tíz éve múlva. A gimnazistáknak 18 évesen ez a 10 év még nagyon távolinak tűnt, így leginkább arról meséltek, hogy most, az egyetemi tanulmányaik miatt hová is költöznek.
Amíg Szerbiában átlagosan évente kevesebb mint 40 kilogramm húst fogyasztunk fejenként, Dániában, Európa talán legnagyobb húskivitellel rendelkező országában, csak sertéshúsból az egy főre jutó fogyasztás 100 kilogramm évente. Ugyanakkor amíg Szerbia 5,7 millió hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkezik, amiből 3,3 millió földterületen folyik a termelés (gyümölcs- vagy zöldségtermelés, legnagyobb részben pedig szántóföldi növények termesztése), Dániában a rendelkezésre álló 5,5 millió hektár mezőgazdasági földterület mintegy 60 százalék...
El kell menni Bácsgyulafalvára, avagy Telecskára, és máris kinyílik egy sajátos Pandora-szelence, az újságírók örömére persze, és csupa izgalmas téma bomlik ki a sajtó előtt. Megfogyatkozott ugyan ennek a településnek a lakossága is az elmúlt tíz év alatt, ám ugyanez az idő alatt a falu vonzereje is megnőtt.
Az igazságügyi szervek több magyar fiatalt, köztük az adai Apatócki Flóriánt és Thomas Smidtet, október 22-én egy temerini verekedés miatt egy hónapra vizsgálati fogságban helyeztek Újvidéken, miután vallási és nemzeti türelmetlenség szításával gyanúsították őket. A vizsgálati fogságot később január végéig meghosszabbították, a tanúk kihallgatására hivatkozva.
Szabadkán mindenki úgy tesz, mintha nem is ez a térség lenne az, ahol a legtöbb keletről érkező menekült bujkálna a házak pincéjében, a fáskamrákban, istállókban, az erdőkben meg a szeméttelepeken....

