A lista (nagyítható)
Nincs annál nagyobb büntetés a kereskedők számára, mint amikor a fogyasztók nyilvánosan megvádolják őket. A vásárlók a leginkább a mobilszolgáltatókra, rajtuk kívül a sport-, ill etve műszaki felszerelések árusításával foglalkozó üzletekre panaszkodnak. A fogyasztóvédelmi szervezeteknek az esetek 70-80 százalékában sikerül megoldani a problémát, ám vannak olyan cégek, amelyek nem hajlandóak párbeszédet folytatni.
Az új fogyasztóvédelmi törvény értelmében – amely január 1-jén lépett életbe – az ország vezető fogyasztóvédelmi szervezetei az év végéig összeállítják a kereskedők fekete- és fehérlistáját.
A feketelistán elsősorban azok a cégek szerepelnek, amelyek a legtöbbször elvetették a vásárlók panaszait, mindaz mellett, hogy azok igazak voltak, a fehérlista pedig a legkészségesebb cégek nevét tartalmazza.A Vajdasági Fogyasztóvédelmi Egyesület a www.potrosac.info honlapon már közzétette a feketelistát, a rajta szereplő cégek háromnál több esetben nem fogadták el a vásárlók reklamációit. A fehérlista készítése folyamatban van, de az egyesület elnökének, Goran Papovićnak a korábbi kijelentése szerint kevés a pozitív példa, ezért a listát valószínűleg nem is teszik közzé.
Jelenleg a feketelistán kilenc vajdasági vállalat szerepel, ezek többszöri próbálkozás után sem méltányolták a vásárlók panaszait, mindaz mellett, hogy azok igazak voltak, ill. nem voltak hajlandóak párbeszédet folytatni a fogyasztóvédelmi szervezettel.
A lista összeállításában egyetlen feltétel döntött, a törvény értelmében előírt kötelezettségek megszegése.
