A St. Andrews Egyetem kutatóinak bejelentése szerint olyan új eszköz birtokába jutottak, amellyel pontosan megállapítható egy whisky kora, márkája, és a tárolásához használt hordó anyaga. Mindehhez, állításuk szerint, elég egyetlen cseppnyi mintát venniük a kérdéses italból, amelyet egy apró mikrochipre kell cseppenteni.
Az eljárás lényege, hogy egy hajszálvékony optikai szálon keresztül megvilágítják a mintát, míg egy másik szálon keresztül összegyűjtik a szétszórt és átszűrődő fényt. E fény elemzésével tudják azonosítani a whiskyt, annak úgynevezett „Raman-ujjlenyomatát” alapul véve. A legfontosabb szempont az ital alkoholtartalma – az igazi whiskyben sosem kevesebb 40 százaléknál –, de egyéb minőségeket is elárul az áthaladó fénysugarak viselkedése.
A hamisítás jelentős gondot okoz az italgyártóknak, és folyamatosan keresik az újabbnál újabb, hatásos, ám költségkímélő módszereket a visszaszorítására. A fény képességeit kihasználva sikerült technológiánkat egy olyan feladat megoldása mellett csatasorba állítani, amely igen fontos a skót kultúra és gazdaság szempontjából.
Kishan Dholakia professzor, a kutatócsapat tagja szerint a fény felhasználási területe drámai módon szélesedett, a lézerek ötven évvel ezelőtti feltalálása óta. Bámulatos, hogy az eljárás, amelyet gyógyszerek elemzésére dolgozunk ki, a whisky minőségének szavatolására is alkalmas, mégpedig igen kevés elvesztegetett mintaanyag mellett – mondta.
