Becslések szerint minden második salátafej és burgonya, minden harmadik vekni kenyér kárba vész. Néhány élelmiszer-szakértő szerint azonban a kidobott élelmiszerek jó része még fogyasztható volna, vagyis a szavatosságra vonatkozó adat nem jelent feltétlenül figyelmeztetést egészségügyi szempontból.
Zavart okozna, ha a forgalomban lévő termékeken kétféle felhasználhatósági dátum szerepelne. Az ötlet Németországban merült fel. A táplálkozási szakemberek azonban azt tanácsolják, hogy tartsuk be azt a szavatossági időt, amit a címkéken látunk. Lehet, hogy egyes gyártók még pár napot, hetet vagy hónapot „rajta hagynak”, vagyis fogyasztható lenne a termék, de inkább dobjuk ki, ha lejárt a szavatossági ideje.
Kiemelt kockázatú termékek közé tartoznak a hűtött termékek: joghurtok, sajtok, gyorsfagyasztott zöldségek, fagyasztott gesztenyepüré. Ezeknél mindenképpen tartsuk be az előírásokat.
