Nem mindig a valóságot tükrözi statisztika. Különösen akkor, ha csak a számokat nézzük. Ha a nyugdíjalap rokkantnyugdíjasai számának alakulását vizsgáljuk az elmúlt fél évszázadra visszamenően, akár azt a téves következtetést is levonhatnánk, hogy egyre munkabíróbbak vagyunk, és ebből adódik a rokkantak számának kifejezett csökkenése. Holott ez az egyre szigorúbb előírások alkalmazásának eredménye.
A hatvanas években a nyugdíjasok több mint 40 százalékát a munkában megrokkantak képezték, 31,3 százalék volt családi, a maradék pedig öregségi nyugdíjas. Tíz évvel később a rokkantnyugdíjasok aránya csökkent ugyan, de mégis a legnépesebb csoport maradt a maga 38 százalékával. Hasonló volt a helyzet a nyolcvanas években is, azzal hogy 1989 végén volt a legnagyobb rokkantnyugdíjasak aránya, elérte a 41,25 százalékot. Ezzel szemben 2011 júliusában mindössze 21 százalékot tett ki. A rokkantnyugdíjasok számának csökkenése a kilencvenes évek derekától folyamatos, évente egy százalék, ugyanis ennyivel növekszik az öregségi nyugdíjasok részaránya. A családi nyugdíjasok részaránya megállapodott a 23 százalék körül.
A júliusi elszámolás szerint a foglalkoztatottak kategóriájában a rokkantsági átlagnyugdíj 21 531 dinár volt, illetve 22 706 dinár az egyéni tevékenységbelieket illetően. A rokkant földművesek ellátmánya átlagosan 9951 dinárt tett ki. Jobb mutatókat kapunk akkor, ha a rokkantsági nyugdíjakat az öregségi nyugdíjakkal hasonlítjuk össze. Ebben az esetben a foglalkoztatottak indexszáma 79,85, az önálló tevékenységbelieké 85,65, a földműveseké pedig 104,45. Az utóbbiaknál az elszámolásból adódóan nagyobb a rokkantsági átlagnyugdíj, mint az öregségi.
Mint ismeretes, a törvény szerint rokkantság akkor áll be, ha az illető teljesen elveszíti munkavégzési képességét. Ez adódhat munkahelyi balesetből, foglalkozási betegségből, munkahelyen kívüli sérülésből, vagy olyan betegségből kifolyólag, amit nem lehet gyógykezelni. A rokkantsági nyugdíj összege nemcsak a befizetett biztosítási járulék nagyságától és a szolgálati évek számától függ, hanem jelentős mértékben rokkantságot kiváltó októl is. A nyugdíjtörvény erre vonatkozó része egyértelműen különbséget tesz a munkahelyi baleset és a foglalkozási betegség, valamint az egyéb rokkantságot kiváltó okok között. Ha a rokkantság munkahelyi baleset vagy foglalkozási betegség következtében történik, akkor úgy számítják, mintha az illetőnek 40 szolgálati éve volna. Ha más okból kifolyólag rokkant meg, akkor figyelembe veszik az illető nemét és életkorát is.
A nyugdíjalap kimutatása szerint, amelyet Nada Ćurin, a statisztikai részleg vezetője ismertetett, 2010-ben a rokkantsági nyugdíjba vonulást a legtöbb esetben valamilyen gyógyíthatatlan betegség váltotta ki. Az esetek 97,19 százalékában betegség miatt történt a nyugdíjazás. Munkahelyi baleset következtében a biztosítottak 1,29 százaléka, míg foglalkozási betegségből kifolyólag 0,22, munkahelyen kívüli baleset folytán 1,06 és munkahelyen kívüli közlekedési balesetben 0,24 százalék rokkant meg.
A betegségből adódó rokkantság mindig is vezető helyen állt – mondja Aleksandar Milošević, a nyugdíjalap orvos szakértői osztályának igazgatója. A rokkantságot kiváltó betegségek azonban változnak. Az utóbbi évtizedben az érrendszeri betegségek dominálnak, melyek az esetek egyharmadának okozói, és növekvő tendenciát mutatnak. A tumoros betegségek 25 százalékban szerepelnek, a harmadik helyen a lelki betegségek állnak, csökkenő irányzattal.
Ha a nyugdíjalap kimutatásait összevetjük a Statisztikai Intézet adataival, nagy hasonlatosságot tapasztalunk. Az elhalálozottak struktúrájában a halál okaként első helyen az érrendszeri betegségeket, második helyen pedig a daganatos betegségeket említik.
