Nehéz lenne röviden összefoglalni, hogy lényegében miről is szólnak a jelenleg a világban zajló fegyveres és fegyvertelen konfliktusok. Nagy „sakkjátékosok” játsszák a partit, akik mögött nyilván olyan „szekundánsok” dolgoznak, akik több lépést is előrelátnak. A szekundáns kifejezést nem csupán a sakkozók használják. Egykor az úriemberek közötti viták eldöntésére szolgáló párbajok segédjeit is szekundánsoknak nevezték. Korunk jellemzője azonban, hogy nem mindig látszik egyértelműen, hogy kik között zajlik a párbaj, és kik a felek szekundánsai.
Sokan még fel sem fogták, de most ott tartunk, hogy az elmúlt évtizedek legsúlyosabb energiaválságával néz szembe a világ. Az iráni háborús konfliktus miatt le van zárva a Hormuzi-szoros, aminek nyomán elszálltak az energiaárak. A kilátások szerint nem lehet biztosra venni, hogy egyhamar viszontlátjuk a 100 dollár alatti szintet. Fogadjuk el, alkalmazkodjunk ahhoz, hogy a 100 dollár feletti árfolyam lesz az új normalitás? A tartósan magas üzemanyagárak világgazdasági válságot generálhatnak. Az inflációs nyomás újra fokozódhat, aminek a reálgazdasági hatásai egyelőre beláthatatlanok. Azt eddig is tudtuk, hogy a közel-keleti válságok – legyen szó fegyveres konfliktusokról, geopolitikai feszültségekről vagy energiaellátási bizonytalanságokról – jelentős hatással vannak Kína iparpolitikájára. Kína globális gazdasági szerepe és importfüggősége is jelentősen megnőtt. Számos tekintetben az Amerikai Egyesült Államok legfőbb riválisává nőtte ki magát. A hatalmas ázsiai ország a világ egyik legnagyobb energiaimportőre. Elsősorban kőolajból és földgázból importál hatalmas tételeket, amelyek jelentős része a Közel-Keletről érkezik. A régióban zajló konfliktus növeli az ellátási kockázatokat, az árak ingadozása kiszámíthatatlanná tette a jövőt. Ennek az lehet a hatása, hogy Kína iparpolitikájában felértékelődik az energiaforrások diverzifikációja. Már eddig is az történt, hogy fokozta az orosz, közép-ázsiai és afrikai beszerzéseket. A másik megfigyelhető folyamat, hogy gyorsítja a megújuló energián alapuló, valamint a nukleáris kapacitások fejlesztését.
Csiki-csuki állapot
Az energiahordozókért folytatott verseny – különböző formákban ugyan – folyamatosan zajlik. Ez önmagában még nem jelent egyben világválságot, de erős „katalizátor” lehet. Ha további geopolitikai konfliktusokkal, ellátási zavarokkal és gazdasági sebezhetőséggel párosul, akkor könnyen globális krízissé válhat. A közel-keleti konfliktusok veszélyeztetik a kulcsfontosságú tengeri útvonalakat, ami hatással van a globális szállítási költségekre és időkre. Az Egyesült Államok szempontjából nyilván továbbra is Kína és az Oroszországi Föderáció a legfőbb rivális. Érdekes, egyfajta „csiki-csuki állapot” látszik kirajzolódni. Ha ugyanis a kőolaj és a földgáz ára emelkedik, az Kínának kedvezőtlen, Oroszország viszont profitálhat belőle. Ha csökkenek az árak, az Kínának kedvez, Putyinék bevételei viszont csökkennek. A közel-keleti válság nem csak rövid távú kihívást jelent Kína számára. Tudjuk, hogy a hatalmas ázsiai ország kommunista vezetése, hosszabb távon tervez, és így alakítja iparpolitikáját. Az energiafüggetlenség, az ellátási láncok biztonsága és a technológiai önállóság erősítése mind olyan stratégiai irányok, amelyek részben a régió instabilitására adott válaszként erősödnek fel. Ez azt jelenti, hogy a geopolitikai kockázatok egyre inkább beépülnek Kína gazdaságirányításának alaplogikájába. A mesterséges intelligencia összekapcsolása a gyártási technológiával teljesen új távlatokat nyithat Kína számára.
Számos jele mutatkozik annak, hogy míg az elmúlt évtizedek Kína számára javarészt a felzárkózásról szóltak, addig a következő évtized kérdése már az lesz, hogy milyen tempót tud diktálni az egész világ számára. A kínai kormány – ahogyan eddig tette – nyilván a jövőben is olyan pénzügyi támogatásokat nyújt a kiemelt szektorok vállalatainak, amelyek révén versenyelőnybe kerülnek a külföldi cégekhez képest a világpiacon. A geopolitikai feszültség erősödésével az olyan célok, mint az önellátás, illetve a technológiai szuverenitás még fontosabbá váltak Peking számára. Kína az utóbbi évtizedben megerősítette gyártási nagyhatalomként betöltött pozícióját és összességében csökkentette importkitettségét a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest. A helyzet az, hogy Kína a „világ gyártóüzeméből” közvetlen, csúcstechnológiai versenytárssá lépett elő nem csupán az USA, de az EU és Japán számára is, teret adva annak a szemléletnek, ami Kínát partner helyett egyre inkább rendszerszintű riválisnak tekinti. Katonai, politikai és gazdasági vetületei is vannak a most zajló konfliktusoknak, ezért talán nem túlzás világháborús veszélyeket emlegetni, hiszen az egyelőre szorosnak mondható küzdelem korunk rendelkezésre álló eszközeivel valójában már jó ideje zajlik.
Nyitókép: Pixabay
