A szenttamási Šaran HE szombaton tartotta az idei kupatalálkozóját. Az időjósok erre a napra igen változékony, hűvös időt láttak elő, a bátrabbja még a jeges záport is betervezte. Ezekhez a körülményekhez kellett a szegény pecásembernek felkészülni. Nem a csalikon gondolkodtak a megjelent versenyzők, hanem azon sopánkodtak, hogy nem hoztak csizmát, esőköpenyt vagy melegebb gúnyát, esetleg váltóruhát. Bizony a reggel olyannak mutatkozott, amilyennek a meteorológusok jósolták: hűvös, esőreálló, szeles idő fogadta a házigazdákkal együtt a vendégeket. Ennek tudatában vágott neki a megjelent 19 csapat a kupatalálkozónak.
A szervezők a pályát két részre osztották, a városi oldalra egy, míg a szemben levő csatornaszakaszra két szektor jutott. Mivel a pályának hat vége volt, így kombinációs sorsolással döntöttek a starthelyekről. Mivel mi két gépkocsival mentünk, adta magát, hogy én horgásszak a különszektorban. A szerencse némileg kedvezett, mert a szélétől negyedik voltam, és a másik felén is egy széle közeli helyet adott a kombináció.
A versenypályán rakózásra alkalmas 1,5–2 méter mély vízzel volt. A kezdeti úszó lencsemezőt is szétverte az időnként erős oldalszél. A beharangozott záporeső elmaradt, a hőmérséklet a reggeli csípősről melegre váltott a harmadik órára. A part egyes szakaszai teljesen szélmentesek voltak, ami a küszözőknek kedvezett. Mivel a snecik tenyeres nagyságúak, sokan kifizetődőnek találták az apróhalas taktikát. Ezzel a módszerrel ugyanis nem lehetett leégni. Bár az élversenyzők lenézik ezt a napszámos munkát, sok helyen érdemes próbálkozni vele, amikor a rakósokon kapáscsend áll be.
A mi szektorunkban is sokan elővették a rövidbotos szettjüket, mivel a készülődés jól ment, én is ráfanyalodtam egy négy és feles szétszedésére ne adj isten alapon. Az etetés külön tészta volt, mert a házigazdák szerint igen sok a kis dévér, és mohón csapnak le minden csalira. Ennek a halnak a horgászata főleg nem kifizetődő mivel olyan laposak, mint az újságpapír és nemigen nyomnak a mérlegen. Ilyen megfontolásból a rakósra csak nyolc keményre gyúrt gombócot juttattam be az etetőkupával, a földes szúnyoglárvát pedig a rövid botra szórtam be. A kezdést jelző sípszó után természetesen a hosszú bottal kezdtem horgászni, de két-három testes küsz után kijöttem a rövidre, mivel ott is ugyanolyan halakat lehetett fogni. Volt is valamiféle tempóm, szinte minden úsztatásra halat fogtam, és a küszök mellett meglepett néhány kárász és zömök bodorka is. Ilyen horgászattal meg lehettem elégedve, de ez nem vezetett győzelemre.
Ötven hal után ritkulni kezdtek a kapások, ezért betoltam a rakóst. Az egy lárvával felcsalizott apró, tizennyolcas horgon rögtön egy kárász veszett rajta, azután a második, és szinte megállás nélkül a verseny végéig fogtam őket. Ezzel a technikával még 57 darab 10 deka körüli halat sikerült kivennem. Ez már elég kellett hogy legyen egy jó helyezéshez. Mint a mérlegelésnél kiderült, a 6200 grammot nyomó halaim pályaelsőséget jelentettek. Mivel a túloldalon Tímár Géza csapattársam is szektoregyest ért el, Döme Károly pedig a belső, kedvezőtlen pozícióból is egy jó 7,5-est horgászott, a 9,5 helyezési szám elegendő volt a csapatverseny megnyeréséhez. Másodikak a hódsági JMN versenyzői lettek 11, míg harmadik helyet a liliomosi (lalići) csapat foglalta el 13 helyezési számmal.
1. szektor: 1. Tímar Géza, 2. Fanc Thomas, 3. Nikola Lazić; 2. szektor: 1. Mester István, 2. Dusan Lazić, 3. Branislav Brankov; 3. szektor: 1. Huzsvár József, 2. Törteli György, 3. Milan Andrašić.
