A hazai napilapok mind gyakrabban tudósítanak a vaddisznó okozta mezőgazdasági károkrólés hangoztatják, hogy a terepen járó vadászok túrásokat, illetve olyan nyomokat észlelnek, amelyek egyértelműen a sertevad jelenlétére utalnak. A hírek igazak, ugyanis az utóbbi években, de mondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedben a vaddisznó mint faj fénykorát éli. A második világháború után a tagosítás, a síkvidéki vizes, lápos területek eltűnése nyomán a sertevad visszaszorult az ártéri mocsaras erdőkbe. De kiváló alkalmazkodási képeségének köszönhetően aránylag gyorsan visszafoglalta az erdős területeket övező mezőgazdasági területeket, amelyeken – ha tömegesen van jelen, jelentős károkat tud okozni.
A hajdani Jugoszláviában, így Szerbiában, is a múlt század hetvenes éveiben tették kötelezővé a vadászvizsgát mindenki számára. Akkoriban még úgy tanultuk, hogy a vaddisznó párzási ideje októberben–novemberben van, és hogy az első malacok január végén és februárban jönnek a világra. Ezzel ellentétben ma már szinte bármikor, az év bármelyik szakában megfigyelhetők a búgásra, azaz a disznók párzására utaló jelek, és szinte bármikor találkozhatunk csikos hátú malackákkal. Ehhez párosul még az a tény is, hogy a vaddisznó a legszaporább nagyvadunk, a kocák akár 3-4 malacot is felnevelnek.
A vaddisznó – a mezőgadasági kártétel mellet – komoly gondot jelenthet a vadgazdálkodásban is. Mivel kiváló szaglásának köszönhetően tavasszal könnyen felkutatja, és módszeressen felfalja a földön vagy a föld közelében fészkelő madarak tojásait, és ha rákapnak, még a frissen ellett őzgidákat sem kímélik.
Annak ellenére, hogy a sertevad robbanszerű elszaporodásával sokan foglalkoznak, egyelőre számos kérdésre még nem találtak választ. A kártételekre a kilövési kvóták növelésével válaszolnak a hatóságok, de a disznó dúvaddá nyilvánitása nem jelenthet megoldást. Lehet, hogy a vagyonvisszaszármaztatás után, a nagybirtoki parcellák újbóli feltagozódása lelassítja terjedést, és hozzáférhetőbbé teszi a disznót, amely most a nagy monokulturában termesztett kukorica-, napraforgó- és gabonatáblákban elérhetettlen a vadászok számára. A vaddisznó, szaknyelven mondva, egy igazi invazív, terjeszkedő faj, amellyel meg kell tanulnunk gazdálkodni.
Többnyire lesből vadásszák, de valamikor előszeretettel lötték cserkelve, és hajtásban. A sertevad kimondottan kedvelt a vadászok körében, így azok az egyesületek, amelyek területén megveti a lábát, óvják, védik mindaddig, amíg a mezőgazdasági kártétele miatt a gazdák követelései nem jelentenek anyagi terhet. De akkor már késő. Kiirtani nem lehet, csupán visszaszorítani, azt is csak ideig-óráig.
A sertevadat tehát egyrészt védeni és óvni kell, másrészt pedig vadászni. Tehát meg kell találni a megfelelő gazdálkodási módot, ehhez pedig komoly kutatómnunkára és időre van szükség.
