A két világháború között Festetics Ödön gróf, valamint az Eszterházi család dunántuli birtokain már megpróbálkoztak az amerikai vadpulyka betelepítésével. Hasonló kísérletek voltak nálunk is a múlt század hetveneses éveiben, de ezeket nem koronázta siker. Most viszont az Ibériai-félszigeten, Franciaországban, a Benelux álamokban, Dániában és Németországban egy másik tengerentúlli madárfaj jelent meg, amely kiváló sportot és igazi csemegét jelent a sörétlövés kedvelőinek.
A kaliforniai copfos fürjről van szó.
A tengerentúli jövevény eredeti hazája Sacramenta és a San Joaquin-medence lankái, ahonnan részben a túlvadászás, részben pedig az urbanizáció és az intenzív földművelés hatására szinte teljesen kipusztult, de sikeresen telepítették Kansas, Washington, Utah és Arizona államokban, valamint a Hawaii-szigeteken, Argentinában és Új-Zélandon.
A copfos fürj, akárcsak a hazai fürjünk, a tyúkok családjába tartozik, a miénknél azonban jóval nagyobb, a kakas súlja elérheti a negyed kilót, míg a tojó csupán 19 dekás. Színe is eltér a miénkétől. A kakaks tarkább, kékes palaszürke, fekete arccal, a mellén fehér-szürke pikkelyszerű mintázattal, az oldalán hosszanti fehér csíkokkal. A tyúknak barnáspiros sapkája van. Mindkét nem csőre fölött egy a bakpulyka seprűjéhez hasonló bojt helyezkedik el, a kakasoké 3-5 centisre is megnő.
A copfos fürj monogám, tehát párban él, télen csapatokba verődik, melyek egyedszáma elérheti a több százat is. Vadászta ősszel kezdődik és a tél derekáig tart. Mint minden tyúkféle inkább lábon menekül, de ha szárnyra kap, nagyon gyors tud lenni, sebessége elérheti a 60–90 kilométeres óránkénti sebességet. Éppen ezért vadászatához nélkülözhetetlen a jól betanított vizsla.
Még egy kiválósága van a copfos fürjnek, mégpedig az, hogy mesterségesen is kiválóan szaporítható. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fácántól eltérően csak ritkán fordul elő a kanibalizmus a fogságban tartott állományban. Apró gyommagvakat eszik, de kiskorában igényli az állati eredetű fehérjét, ezért rengeteg rovart pusztít el.
Lehet, hogy a hazai vadgazdáknak érdemes volna elgondolkodniuk a kaliforniai copfos fürj meghonosítása felett, ugyanis nem csupán egy vadászati szempontból atraktív fajjal gazdagodnánk, hanem ez jelentős anyagi bevételt is jelenthetne az egyesületek számára. Mielőtt azonban belekezdenének, feltétlenül meg kellene vizsgálni, miként reagál a jövevény az itteni betegségekre, és milyen hatással lenne környezetére. Még akkor is, ha csak ellenőrzött feltételek mellet zárt telepeken tenyésztenék, és külön erre a célra létesitett területre bocsátanák ki, ajhol le is vadásznák. Egyelőre úgy tűnik érdemes volna ezzel próbálkozni.
A kaliforniai fürj a hazaitól eltérően helyhez kötött, és nem vándorol el. A legnagyobb táv, amelyre elmegy a kibocsátás helyétől mindössze húsz kilóméter. Tehát nehezen és lassan terjedhet, éppúgy mint azt annó a fácán tette. Hűséges kis madár tűnik, mégis elővigyázatosnak kell lenni.
