A klubgyűlésen csapattársam említette, hogy nagyon jót horgászott egy nemrégen épített tavon. Én éppenséggel idegenkedem a halastavaktól, mert nem nagy öröm, inkább csak ujjgyakorlat a négyzet alakú, sivár, alig fél méteres vízben egyenpontyokat fogni. A kíváncsiság azonban legyőzte ellenszenvemet, és csatlakoztam Goranhoz a csütörtöki kiruccanásán.
A bajok a készülődéskor kezdődtek, mert a költözködéskor minden ritkábban használt felszerelés és aprócikk a padlásra került, így a pontyos rakósbotba illő erőgumi is. Este tíz után, fél óra kutakodás után a koromsötét padláson feladtam a keresést, mert reménytelennek tartottam, hogy a száz kartondoboz közül, pont a megfelelőt nyitom ki. Így azt vittem amim volt. A Shimano rakósomban egy alig milliméter vastagságú gumival vágtam neki a pontyok birodalmának. Etetőanyagnak a hűtőbe megőrzött palicsi kárászos kaját vittem, meg egy marékra való főtt kukoricát. Horogravaló csaliban sem bővelkedtem, alig pár szál csontival és egy doboz kagylós Cukk kukoricával szándékoztam szédíteni a halakat. A büdösre „ízesített” kukoricám már egészen hozzám nőtt, mert hét-nyolc éve vásároltam és minden pontyos kirándulásra magammal vittem. Elhasználtam belőle néhány szemet és visszatettem a hűtöbe. Még ennyi év után sem változott meg az állaga, a színe és a bűze sem.
Reggel öt órakor indultunk. Látszik, hogy kifelé megyünk a nyárból, mert még majdnem sötét volt. Néhány kilóméterrel Bácsszőlős után az út bal oldalán elénk tárult a Bálint-tórendszer. A gondosan megtervezett birodalomban megférnek egymás mellett a szépen karbantartott pázsit, a hűvöst adó fák, a pihenésre és étkezésre alkalmas pergolák és a sással, náddal szegélyezett tavak. A tavakat ötletes hidak kötik össze, így akár sétára is alkalmas a vízi birodalom.
Elsőnek érkeztünk a partra, ahol Tót Viktor a tulaj veje igazított útba bennünket, ajánlva a sziget előtti helyeket. A sziget szélét a 13-as rakóssal éppen el lehetett érni. Ez a partszakasz éppen megfelelt a gyengén gumizott rakóssal való fárasztáshoz, mert jobbról kiszélesedik a víz és akadályok sincsenek a parton. Mindössze a nádtól kell elcibálni a halat, átemelni a botot néhány alacsonyabb fűzfa felett és máris fárasztható a ponty. Három-négy ökölnyi etetőanyagot kupával a kiszemelt úszótávolságra szórtam és egy erősebb szereléket kötöttem, persze a horog továbbra is kicsinek számított.
A negyedóra készülődés után betolhattam az előetetett helyre a néhány fonnyadt csontival csalizott rakóst. Ahogy beállt az úszó máris billent egyet. Botemelés után úgy tűnt, mintha fenékbe akadt volna, de az akadó megelevenedett. Meg persze én is, mert sürgősen biztonságosabb helyre kellett áthelyeznem a fárasztást. A tisztásra érve csak a nádba rohanását kellett meggátolnom, ami nem is volt olyan egyszerű, hiszen a hal pillanatok alatt kihúzta az egész gumit. Végig a szakadás határán viaskodtunk a hallal, amelyik csak néhány perc után volt hajlandó a felszín közelébe jönni. További percek kellettek ahhoz, hogy Viktor kimerítse és pontymatracra helyezze a négy kiló körüli tükröst.
A varázslat órák hosszát tartott, csak a halak mérete válltozott, volt köztük kilós, kétkilós pikkelyes, és három szép kárászt is fogtam. Összesen nyolc pontyot akasztottam, ebből ötöt ki is vettem. Mivel halászlébe való pontyért mentem, így az egyik mélyen nyelő tükröst és a kétkilós pikkelyest tettem bele a kárászok mellé a haltartóba.
Amikor abbamaradt a halszüret, Viktorral beültünk a hűvösbe, aki kávéval vendégelt meg bennünket. Elmonta, hogy a kirándulóhelyet két éve építi Mezei Bálint, a tórenszer tulajdonosa. A tavak összesen 2,6–2,7 hektáron terülnek el, vízmélységük a halastavakkal ellentétben másféltől egészen három méter feletti mélységig változik. Az ilyen víz már alkalmas vegyes halpopuláció tartására is, mivel a gazda igyekszik változatos fogási lehetőségeket biztosítani. Aki itt szándékozik lógatni, az számíthat akár tíz kiló feletti pontyokra, amurból is van tizenöt kiló feletti, és a harcsák is szépen gyarapodnak. Szezonhosszabítás céljából csukát is telepítettek. A ragadozók egyrészt ritkítják a keszegnépséget, másrészt kellemes horgászatot biztosítanak késő ősszel és a tavaszi hónapokban. Év közben is be-be ugrik belőlük néhány darab a nem hagyományos csukacsalira, mint ahogy rárabolt egy mohó a pecatársam mérőólmára is. A legnagyobb eddig kifogott csuka meghaladta a 7 kilót.
Ezzel a fogható halak kínálata egyáltalán nem merült ki, mert dévéreken kívül igazi ritkaságként akár compót is fogahatunk, amit Goran is bizonyított egy szép zöld haldoktor kifogásával. A tógazdák tovább kívánják bővíteni a kínálatot. Klubhelységet kívánnak felépíteni és három vendégszoba is készül, így a vidékiek akár több napos kirándulást is tervezhetnek.
A tavak szezonban reggeli öt órától sötétedésig vannak nyitva. A belépődíj 500 dinár, az ezért elvihető halmennyiség 2 kiló kárász. A tavon engedélyezett a sátorozás, pénteken és szombaton az éjszakai horgászat is.
Habár kánikula közepén fogtam a pontyokat, a hónap nevében még véletlenül sincs r betű, mégis állíthatom, a frissen elfogyasztott sült hal kitűnő ízű volt. Amióta hazajöttem, csak arra várok, hogy ismét kilátogassak erre a jó vízre, hogy a mindennapok fárodalmait egy ilyen örömpecázással ellensúlyozzam.
