2024. május 9., csütörtök

Méz helyett kukoricaszirup?

A szakértők előrejelzései szerint Szerbia egyes területein számottevően megdrágul a méz, mivel ez már a második idény, amelyben gyenge hozammal kell szembesülni. Ugyanakkor a méhészek felhívják a vásárlók figyelmét arra is, hogy ellenőrizzék a méz minőségét, hiszen megjelentek olyan termékek is, amelyekben méz helyett egyszerű cukorszirup van.

A termelők állítása szerint a hozam szempontjából az idei mézidény egyike lesz a legrosszabbaknak, de valamennyivel jobbnak vélik a tavalyinál. A kevés termés miatt a méz kilogrammja 50, néhol 100 dinárral is drágább, míg a felvásárlási ára minimális maradt. A fogyasztók számára azonban továbbra is az a legfontosabb kérdés, hogy mit vásárolnak méz fejében.

Rodoljub Živadinović, a Szerbiai Méhészszervezetek Szövetségének elnöke arra figyelmeztetett, hogy a több éve tartó intézkedések és termékellenőrzés ellenére még mindig található hamisítvány a piacon, bár érezhetően kevesebb, mint a szervezet akciója előtt. Állítása szerint nemcsak a fogyasztók, hanem a szakemberek is nehéz helyzetben vannak, amikor különbséget kell tenniük az igazi méz és a hamisítvány között. Hozzáfűzte, sok esetben az igazság csak konkrét vizsgálatok után derül ki, szerinte sűrűbben kellene a mézet ellenőrizni. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy Szerbiában jelenleg nincs olyan laboratórium, amelyben pontosan meg lehetne állapítani az összes hamisítvány valódi alapanyagait.

A legsűrűbben értékesített koppintás a piacon a glükóz és gyümölcscukor alapú szirup, amelyet a kukorica feldolgozásából nyernek. Ennek az anyagnak pontosan olyan állaga és íze van, mint a méznek, ezért drasztikusan megnehezíti a fogyasztók dolgát a megkülönböztetésben. Az is nehezíti feladatukat, hogy az eredetileg szagtalan hamisítványhoz ízeket adnak, amelyektől olyan illata lesz, mint a méznek. Az egyetlen jel, ami arra utalhat, hogy a vásárlónak utánzattal van dolga, a termék ára, hiszen a kukoricaszirup sok esetben a cukornál is olcsóbb. A legbiztosabb tehát, ha a fogyasztó ismert, megbízható méhésztől vásárolja a mézet.

A méhészszövetség elnöke a sajtónak tett nyilatkozatában bejelentette, hogy a Belgrádi Egyetem kémia karán nemsokára korszerű laboratóriumot létesítenek, ahol megbízható eredményekkel szolgálhatnak majd a méz minőségéről. A laboratórium még az akkreditációs folyamat alatt áll, de ha elkészül, a méhészeknek többé nem kell külföldre küldeniük a mintákat minőségvizsgálatra.