2024. május 10., péntek

Ellenőriztessük rendszeresen a gázkazánokat!

A Novi Sad-Gas gázforgalmazó vállalat hétfőn közleményben fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy március 7-én Péterváradon 2 személy tragikus körülmények között, gázszivárgás miatt életét vesztette. A közlemény megállapítja: akárcsak néhány korábbi esetben, ezúttal is a belső gázvezeték ellenőrzésének elmulasztása, illetve a fogyasztók által szakszerűtlenül végzett javítás vagy egyéb beavatkozás okozhatta a tragédiát. A városi gázszolgáltató közölte, hogy a hasonló esetek megelőzése érdekében a februári számlákkal tájékoztatót küld ki a fogyasztóknak arról, hogyan tehetik biztonságossá a belső vezetékeket, és emlékezteti őket, hogy ezek karbantartását, ellenőrzését, bármilyen javítását a meghatalmazott szervizre kell bízniuk.

Az energiatörvény értelmében a belső gázvezetéket a gázforgalmazó csak a hálózatra való rákapcsoláskor ellenőrzi, utána, anélkül, hogy a fogyasztó kérné, nem áll módjában segítséget nyújtani. Minden további beavatkozást szakembernek kell elvégeznie, máskülönben az esetleges kárért maga a fogyasztó a felelős, neki kell állnia a költségeket. A gázforgalmazó engedélye nélkül szigorúan tilos a gázkazánon és a gázvezetéken történő bármilyen javítás. A vezetékek ellenőrzése végett időnként célszerű szappanos vízből habot készíteni, a habbal bekenni a lehetséges gázszivárgási helyeket (például a csőcsatlakozásokat, illetve azt a helyet, ahonnan a sziszegő hangot halljuk vagy a gázszagot érezzük), hogy lássuk a habon, vajon tényleg gázszivárgásról van-e szó. Gázszivárgás esetén a habból buborékok képződnek. Ilyenkor azonnal hívni kell a javítószolgálatot, és ha a gázberendezés a kéményhez van kötve, annak tisztítását is el kell végeztetni.

A Novi Sad-Gas vállalat Milan Đukić igazgató által aláírt közleménye szerint a gázforgalmazó a belső vezetéket nem javítja, de van sürgősségi szolgálata, amelyhez a fogyasztók tanácsért bármely napon, 24 órán át fordulhatnak a következő telefonszámokon: 021/641-3900 és 021/641-1900.