Szerbiában az év eleje óta összesen 36 101 sertés pusztult el vagy került kényszervágásra az afrikai sertéspestis miatt. A vírust hét körzetben, 13 községben és 62 településen mutatták ki – közölte ma Vladimir Nikolić, az Erdészeti Igazgatóság megbízott igazgatója.
„Az év elejétől a mai napig összesen 36 101 házisertés pusztult el vagy került kényszervágásra. Biztató, hogy az elmúlt napokban egyre kevesebb fertőzött esetet regisztráltunk, és reméljük, hogy ez a tendencia folytatódik” – mondta Nikolić.
Hangsúlyozta, hogy az erdészeti ágazatban dolgozóknak és a polgároknak egyaránt be kell tartaniuk a biológiai biztonsági előírásokat.
Mint mondta, az előírt intézkedéseket következetesen alkalmazzák: fertőtlenítő akadályokat helyeztek el, minden erdőbe belépő személy be- és kilépését nyilvántartják, valamint tájékoztató táblákat helyeztek ki. Emellett valamennyi előírt biológiai biztonsági intézkedést végrehajtják.
Az afrikai sertéspestis a Vajdaság Erdői Közvállalat által kezelt 17 vadászterület közül 16-ban van jelen.
Nikolić szerint jelenleg Szerémség térségében a legsúlyosabb a helyzet, ahol az afrikai sertéspestis kitörése miatt a legszigorúbb biológiai biztonsági intézkedéseket vezették be.
Nyitókép: Illusztráció/Pixabay



