A nyár eleji szélsőséges hőség mindössze két hét alatt, június 17-e és 30-a között 6,3 milliárd eurós kárt okozott a német gazdaságnak – derül ki a Prognos kutató- és tanácsadó cég tanulmányából.
A 40 fokot is meghaladó hőmérsékletek komoly terhet jelentettek a társadalom és a gazdaság számára. A hőség miatt túlterhelődtek a kórházak, sürgősségi központokat kellett létrehozni, miközben az infrastruktúra is megsínylette a magas hőmérsékletet: az utak burkolata megolvadt, a villamosközlekedés akadozott, az épületek túlmelegedtek, és nőtt az energiafogyasztás a légkondicionálók miatt.
A tanulmány csak a közvetlen gazdasági veszteségeket vizsgálta, például a termeléskiesést, a betegszabadságokat és a munkahelyi baleseteket. Nem számolták bele az egészségügyi költségeket, a haláleseteket, az infrastruktúrában keletkezett károkat vagy a mezőgazdasági veszteségeket.
A legnagyobb veszteséget a termelékenység csökkenése okozta, amely a teljes pénzügyi kár mintegy 97 százalékáért felelős. A dolgozók gyakrabban tartanak szünetet, lassabban és kevésbé koncentráltan dolgoznak, ami országos szinten hatalmas kiesést jelent. Naponta körülbelül 76 500 munkavállaló hiányzott a hőség miatt.
A Prognos szerint a 30 fok feletti napok már önmagukban is jelentős gazdasági költséget okoznak: egy ilyen nap Németországnak körülbelül 431 millió euró veszteséget jelent. A 35 fok feletti extrém hőség esetén ez az összeg több mint kétszeresére, 984 millió euróra nőhet.
Az Allianz hitelbiztosító szerint a munkavállalók teljesítménye 30 fokon körülbelül 3 százalékkal csökken, és minden további fok újabb 3 százalékos visszaesést okoz. Becsléseik szerint 2030-ig az extrém hőség miatt a német gazdaság vesztesége elérheti a 131 milliárd dollárt.
Egy szakszervezeti felmérés szerint a szélsőséges meleg minden harmadik dolgozót megterhel, a szabadtéren dolgozók között pedig ez az arány eléri a 60 százalékot.



