Köztudott, hogy Szerbia a világ egyik legnagyobb málnaexportőre, de kevésbé ismert, hogy egy másik gyümölcs, a meggy kivitelében is a világ élvonalába tartozik.
Szerbia a világ ötödik legnagyobb meggyexportőre, az ebből származó bevétel pedig évente csaknem 59 millió eurót tesz ki. A legnagyobb mennyiségek az Európai Unió piacaira kerülnek, továbbá jelentős részt értékesítenek Oroszországban és Bosznia-Hercegovinában is.
Az export értéke Németország esetében a legmagasabb (2,957 millió dollár), ezt követi Olaszország (1,150 millió), Oroszország (895 ezer) és Ausztria (515 ezer).
Érdekesség, hogy az export értékét tekintve Szerbia elmarad olyan országoktól, mint Kanada és az Egyesült Államok, amelyek bár kisebb mennyiséget exportálnak, a meggyet jóval magasabb áron értékesítik.
A meggy exportára 2014-ben kilogrammjáért 0,6 dollár volt, míg a legmagasabb értéket 2025-ben érte el: 2,57 dollárt egy kilogrammért.
Szakértők szerint, mivel az idei évben kiváló termés volt, várhatóan jelentősen csökkenni fog a meggy exportára, 1–1,5 dollár közötti szintre, de ennek pontos értéke csak ősszel lesz ismert.



