2026. február 27., péntek

Elektronikus kézbesítés

A posta levelei az e-közigazgatási portálon is elérhetők lesznek

Belgrádban együttműködési protokollt írt alá az Informatikai és Elektronikus Közigazgatási Iroda, valamint a Szerbiai Posta, amelynek köszönhetően a polgárok hamarosan elektronikus formában is megkaphatják postai küldeményeiket az e-közigazgatási portál (eUprava) egységes elektronikus postaládájába, az úgynevezett eSanduče rendszerbe.

Mihailo Jovanović, az Informatikai és Elektronikus Közigazgatási Iroda igazgatója elmondta, hogy már a következő hónapban megérkezhetnek az első elektronikus postai küldemények a polgárok digitális postaládájába. Mint hangsúlyozta, a Moje eSanduče mobilalkalmazás minden szerbiai polgár elektronikus postaládája lesz, amely mostantól postai küldemények fogadására is alkalmas. A Szerbiai Posta fokozatosan, ügyfeleivel – köztük bankokkal, telekommunikációs szolgáltatókkal és más számlakibocsátókkal – együttműködve vezeti be az új rendszert.

Jovanović rámutatott, hogy több mint egy éve előkészített projekt valósul meg, amely összekapcsolja a hagyományos postai szolgáltatásokat az elektronikus közigazgatási rendszerrel. Kiemelte, hogy a Tájékoztatási és Távközlési Minisztérium jogszabály-módosításokkal teremtette meg annak feltételeit, hogy a postai küldemények elektronikus formában is kézbesíthetők legyenek az e-közigazgatási portálon keresztül.

Az igazgató szerint ez jelentős lépés a digitalizáció irányába, amely Szerbia hosszú távú fejlesztési stratégiájába is illeszkedik. Mint fogalmazott, az ország célja, hogy az innováció, az új technológiák és a digitális megoldások alkalmazásával a 21. század társadalmát építse, és mindig a polgárok szolgálatában álljon.
Zoran Anđelković, a Szerbiai Posta megbízott igazgatója hangsúlyozta, hogy a digitalizáció nem jelenti a hagyományos posta megszűnését. A több mint 3500 postást foglalkoztató, 1570 postai központtal rendelkező vállalat továbbra is biztosítja a klasszikus levélkézbesítést azok számára, akik papíralapú küldeményeket szeretnének kapni. Ugyanakkor azok a polgárok, akik az elektronikus ügyintézést részesítik előnyben, eSanduče fiókjukban vehetik át a leveleket és számlákat.
A Szerbiai Posta március 1-jétől kezdi meg a szükséges szerződések aláírását partnereivel, és a tervek szerint április 1-jétől a polgárok már elektronikus postaládájukban is fogadhatják a küldeményeket. Az érdeklődés jelentős: a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap, valamint több bank és telekommunikációs társaság is jelezte csatlakozási szándékát.

A kezdeményezés a 2027-es EXPO-ra való felkészülés részeként is értelmezhető, hiszen Szerbia célja, hogy a térség egyik vezető digitális központjává váljon. Az új rendszer a gyorsabb, hatékonyabb és környezetkímélőbb ügyintézést szolgálja, miközben a polgárok számára kényelmesebb hozzáférést biztosít a hivatalos dokumentumokhoz és számlákhoz. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta