2026. február 27., péntek

Továbbra is zárlat alatt az utak

A tejtermelő gazdák tiltakozása országszerte továbbra is tart. Tegnappal bezárólag immár tizenhat napja tartanak zárlat alatt utakat, és – mint közölték – tárgyalási meghívót várnak a kormánytól. Egyúttal kérték, hogy a rendőrség vonja vissza a tiltakozó gazdák ellen benyújtott szabálysértési feljelentéseket. Azt üzenték: amennyiben a represszió nem szűnik meg haladéktalanul, az illetékesek a blokádok és az utcai megmozdulások további eszkalációjával számolhatnak.
Az Ibar menti főút 24 órás blokádja továbbra is tart. A beszámolók szerint a tiltakozások az ország déli részén a legintenzívebbek. A Vajdaság-szerte zajló útzárak tegnap is folytatódtak; ezek kedden kezdődtek, a tejtermelők melletti szolidaritás jegyében.

Blokád alatt volt Nagykikinda kijárata és a Nagykikinda–Nagybecskerek közötti út, valamint az Újvidék–Szabadka és a Nagybecskerek–Újvidék útvonal is. A gazdák kivonultak a Nagybecskerek–Belgrád, a Nagybecskerek–Begaszentgyörgy és az Újvidék–Mitrovica–horvát határ közötti utakra is. Zárlat alá került a Valjevo–Fehértemplom közötti útszakasz és a Kiszácsi út. Blokád volt Kozma, Kumán, Ruma, Magyarcsernye és Smederevska Palanka központjában. Hasonló intézkedések voltak Besenovón, Kercsedinen (Krčedin), Dunacsében (Čelarevo), Basahídon, Ópázován, Nagylajosfalván (Padina), Temesvajkócon (Vlajkovac), Tündéresen (Vilovo), Petrőcön és Szenttamáson is. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel