A tiltakozó mezőgazdasági egyesületek bejelentették, hogy megszakítanak minden párbeszédet Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszterrel, mivel szerintük számos pontatlan és sértő kijelentést tett a gazdákról.
A közleményben azt írják, hogy a miniszter olyan állításokat fogalmazott meg, miszerint egy tehén után 4000 euró nyereség érhető el, illetve a termelőket „részeg milliomosoknak” nevezte, akik „Rolex órákat viselnek”. Emellett – állításuk szerint – azt is felvetette, hogy ha a gazdálkodás nem kifizetődő, miért foglalkoznak vele, illetve hogy a fiatalok más munkát is találhatnának, továbbá politikai motivációkkal vádolta őket.
A gazdák szerint mindez elfogadhatatlan, és méltatlan alapot teremt bármiféle további egyeztetéshez.
A tiltakozók azt is kifogásolták, hogy Glamočić nyilvánosan kijelentette: a követelések „hat pontjából négyet teljesített”, miközben szerintük összesen négy követelést nyújtottak be. Úgy vélik, ezzel a miniszter félrevezette a közvéleményt, és tovább rombolta a szerbiai mezőgazdaság megítélését.
– Külön elítéljük a miniszter azon kísérleteit, hogy hamis egyesületek létrehozásával és különféle, nem legitim személyek bevonásával azt a látszatot keltse, mintha egyeztetéseket folytatna a mezőgazdasági termelőkkel, amivel félrevezeti a nyilvánosságot, és nyíltan megsérti a valódi gazdákat – áll a közleményben.
Nyitókép: Beta / YTPrintScreen


