Hétfőn, március 2-án írják ki a hektáronkénti területalapú támogatásra vonatkozó nyilvános felhívást – hangzott el azon a mezőgazdasági lakossági fórumon, amelyet kedden este tartottak meg a péterrévei Tisza Földműves-szövetkezet székházában. A támogatás hektáronként 18 ezer dinárt biztosít a termelők számára. A rendezvényen Tóbiás József, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője, a szerbiai parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke, valamint dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója ismertette az aktuális tudnivalókat.
Tóbiás József a péterrévei fórumon hangsúlyozta: a hektáronkénti területalapú támogatás esetében nem várják meg a pályázati felhívás lezárását, a kifizetések az igénylések beérkezése és feldolgozása után azonnal megkezdődnek. Ez különösen fontos annak fényében, hogy a mezőgazdasági bizottság egyik javasolt következtetése szerint ezeket a támogatásokat a vetés előtt kellene folyósítani a termelők számára. Elmondta, a cél az, hogy március végéig megtörténjenek a kifizetések. Hozzátette azt is, hogy a támogatás felhasználását számlákkal kell majd igazolni, ám nem azonnal, erre a gazdák néhány hónapos határidőt kapnak. A leigazolás során a műtrágyákra, a növényvédő szerekre és a vetőmagokra vonatkozó számlákat elfogadják, az üzemanyag-vásárlásról szóló számlákat azonban – a korábbi visszaélések miatt – nem. A fórumon az is elhangzott, hogy hamarosan megkezdődik a tejprémium kifizetése a negyedik negyedévre vonatkozóan, és a jövő héttől a gazdák számára elérhetővé válnak a 0–3 százalékos kamatozású, támogatott hitelek is.
Dr. Molnár Viktor a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap és a tartományi mezőgazdasági titkárság idei pályázati lehetőségeit ismertette. Elmondta: a folyó évben a tartományi mezőgazdasági titkárság összesen 27 különböző pályázatot hirdet meg, amelyek többsége közvetlenül a mezőgazdasági termelőket célozza, és gyakorlatilag minden ágazatra kiterjed. Az Óbecse községbeli termelőkre kitérve kiemelte: az elmúlt másfél évtizedben az öntözéshez kapcsolódó pályázatok bizonyultak a legnépszerűbbnek. Az utóbbi években egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az új, korszerű megoldások iránt is, mint amilyen a szubirrigációs öntözés, amely a nedvességet közvetlenül a gyökérhez juttatja, jelentősen növelve a hatékonyságot. Ezek jellemzően nagyobb beruházások, amelyeket a termelők gyakran a tartományi pályázatokkal kombinálnak, így sikeres elbírálás esetén a költségek 60–70 százaléka is visszatéríthető. A másik legkeresettebb lehetőség továbbra is a gépvásárlási pályázat: sokan éltek a kedvezményes kölcsönök adta lehetőségekkel traktorok, vetőgépek és különböző kapcsolható eszközök beszerzésére. Dr. Molnár Viktor rámutatott: a mezőgazdaságban egyre súlyosabb problémát jelent az élőmunkaerő hiánya, ezért a termelők fokozottan törekednek a munkafolyamatok gépesítésére, ami nemcsak a termelés, hanem a betakarítás biztonságát is növeli. A péterrévei Tisza Földműves-szövetkezet korábban sikeresen pályázott különböző tartományi támogatásokra, például traktorvásárlásra és egyéb beruházásokra.
A Vajdasági Magyar Szövetség a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségével, a falugazdász-hálózattal és az önkormányzatokkal közösen indította el lakossági fórumsorozatát, amely összesen 27 helyszínt érint, és március 19-én zárul.
Nyitókép: Dr. Molnár Viktor és Tóbiás József a péterrévei mezőgazdasági lakossági fórumon (Fotó: Kancsár Izabella)


