Folyamatban vannak az egyeztetések az Európai Bizottság és a nyugat-balkáni országok képviselői között a hivatásos teherautósofőröket érintő problémákról, amelyek az Európai Unióban bevezetett elektronikus határregisztrációs rendszer (EES) bevezetését követően jelentkeztek – erősítette meg Markus Lamer, az Európai Bizottság szóvivője kedden délután.
Rámutatott arra, hogy az EES fokozatos bevezetésének határidejét nem hosszabbítják meg, az átmeneti időszak az eredeti tervek szerint április 10-én lezárul. Az érvényben lévő uniós szabályozás ugyanakkor bizonyos rugalmasságot már most is lehetővé tesz a tagállamok számára.
Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia közlekedési minisztériumának képviselői tegnap megbeszélést folytattak az Európai Bizottság képviselőivel annak érdekében, hogy megoldást találjanak a hivatásos kamionsofőrök a schengeni övezet 29 országában érvényes, korlátozott tartózkodásának problémájára. A videókonferencián a szállítmányozók képviselői is részt vettek.
A találkozón megerősítették, hogy a közúti forgalomban részt vevő hivatásos sofőrök problémájának megoldása nem várathat magára, ezért az Európai Bizottság február második hetére újabb ülést ütemezett be, amelyen egy átmeneti megoldást fognak felajánlani.
„A helyzet sürgőssége miatt és a tüntetésekre reagálva az Európai Bizottság február második hetére időzítette a munkacsoport új ülését, amely javaslatot fog tenni a helyzet átmeneti megoldására. Az állam képviselője mellett a munkacsoportban jelen lesz a fuvarozók, a brüsszeli nagykövetség és a Szállítmányozási Közösség egy-egy képviselője is” – írja a tegnapi megbeszélés kapcsán a belgrádi Nemzetközi Fuvarozási Üzleti Szövetség közleményében.
A mai brüsszeli online találkozón elhangzott, hogy a helyzet megnyugtató rendezésére egy olyan gyors, pragmatikus megoldásra van szükség, amely nem igényel törvénymódosítást.
Dušan Nikolić, az Unitrag Pižon szállítmányozócég tulajdonosa a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy egyes európai országok továbbra is őrizetbe veszik és deportálják a sofőröket, annak ellenére, hogy véget ért a négy napon át tartó tiltakozásuk, amely során teherforgalmi határátkelőket blokkoltak.
Az Európai Bizottság ugyan bejelentette, hogy változtatni kíván a hivatásos sofőrökre vonatkozó vízumstratégiáján, továbbra sem világos, mikor születik meg a döntés, mikor lép hatályba, illetve hogy szükséges-e hozzá a schengeni övezet mind a 29 tagállamának egyetértése. Olyan megoldást keresünk, amely a hivatásos tehergépkocsi-vezetők tartózkodási idejére vonatkozik, és alkalamzható lesz mindaddig, amíg az Európai Bizottság által bejelentett vízumrendszer nem lép életbe – fejtette ki Nikolić.
Hozzátette, hogy a szállítmányozók javaslata szerint a hivatásos gépkocsivezetők legalább egy évre szóló elektroniuks vízumkártyát kapnának, amely lehetővé tenné számukra a belépés és kilépés regisztrálását a schengeni övezet 29 országában.
A négy balkáni ország teherautósofőr-egyesületei az elmúlt években sikertelenül próbálták megoldani a schengeni övezetben érvényes, hat hónap alatt legfeljebb 90 napos tartózkodási korlátozás problémáját. Attól tartottak, hogy a helyzet tovább eszkalálódik az elektronikus EES bevezetésével, amely az útlevélpecséteken alapuló ellenőrzéshez képest jóval szigorúbb.
Nikolić elmondta, hogy az Európai Bizottság a tiltakozásokat megelőzően nem volt hajlandó tárgyalni a probléma megoldásáról, amely a vízumok bevezetését is magában foglalta. A határregisztrációs rendszer 2025 októberében lépett életbe, és minden alkalommal rögzíti a nem uniós állampolgárok adatait, amkor a rendszert használó európai országok külső határát átélépik.
Az EES szigorú alkalmazása következtében a hivatásos gépkocsivezetők éves munkavégzési ideje a felére csökkent, mivel a rendszer úgyanúgy kezeli őket, mint a turistákat.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele


