Svájcban olyan találkozókra kerül sor, amelyeken a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) helyzetéhez kapcsolódó kérdések is eldőlhetnek – mondta Aleksandar Vučić államfő, aki az elnöki kabinet bejelentése szerint az idén végig jelen lesz a Világgazdasági Fórumon, amelyet január 19-étől 23-áig 56. alkalommal tartanak meg Davosban. Az államelnök a fórummal kapcsolatosan hangsúlyozta: minden évben itt formálódnak a döntések a világ legjelentősebb gazdasági kérdéseiről, így Szerbia is válaszokat kaphat nemcsak a pancsovai finomító helyzetére, de sok más energetikai és politikai kérdésre. A legfontosabb, hogy megőrizzük a békét – hangsúlyozta a szerb államfő.
A belgrádi metró- és szennyvízhálózat új projektjeinek aláírását követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy már 12. alkalommal vesz részt a világ legjelentősebb gazdasági eseményén. Kiemelte, hogy a legfontosabbak a külön helyiségekben megszervezett személyes találkozók, így ugyanis naponta akár 15 egyeztetésen is részt lehet venni anélkül, hogy az államvezetők beutaznák az egész világot. Az idei találkozón számos afrikai államvezető és képviselő is részt vesz, de a kínai államfő és az Európai Bizottság elnöke is jelen lesz – említett pár olyan személyt Vučić, akiknek részvétele Szerbia szempontjából jelentős. Emellett hangsúlyozta, hogy tervei szerint minden előadáson ott lesz, hogy belátása legyen más vezetők gondolkodásába, illetve aktívan részt vehessen az információcserében.
Suzana Vasiljević, az államfő sajtókapcsolatokkal megbízott tanácsadója is bejelentette, hogy Aleksandar Vučićnak VIP, azaz „nagyon fontos politikai személy” státusza van a davosi fórumon. A K1 Televízió vendégeként hangsúlyozta, hogy nem minden államvezetőnek van egyenrangú státusza, ám a szerb államfőt valóban magas rangú képviselőként tartják számon. Elmondta, hogy az idei fórum programját a Párbeszéd szelleme jelmondattal hirdették meg. Kiemelték, hogy ez ebben a válságos időszakban, amilyen a mostani is, nem luxus, hanem elengedhetetlen szükség. A szervezők bejelentése szerint az idei fórum az eddigi legnagyobb, amelyen több mint 400 nemzetközileg elismert vezető vesz részt.
Nyitókép: Beta/AP


