2025. október 25., szombat

Korszerűbb útleveleket gyárt Szerbia

Az új technológiáknak köszönhetően a polgárok dokumentumai digitálisan, automatizált módon készülhetnek el és adhatók ki – Ópázován megnyílt a Mühlbauer Group második üzeme

Ópázován ünnepélyes keretek között átadták a Mühlbauer Group második szerbiai üzemét, ahol biometrikus okmányokat állítanak elő mesterséges intelligencia és teljes automatizáció alkalmazásával.

Az építkezés 2024 elején kezdődött, az üzem 12 ezer négyzetméteren terül el. A beruházás teljes értéke meghaladja a 20 millió eurót.

A megnyitón tiszteletét tette Aleksandar Vučić államfő is.

Felszólalásában elmondta, hogy Ópázován az egyik legjobb gyárat kaptuk, és várható, hogy Szerbiának két éven belül a legkorszerűbb útlevelei lesznek. Az államfő körbejárta az üzemet a vállalat vezetőségével, majd kipróbálta a dokumentumok előállítására szolgáló legkorszerűbb technológiát.

– A telepített gépek és rendszerek nemcsak biometrikus okmányokat, például útleveleket, személyi igazolványokat, jogosítványokat tudnak előállítani, hanem lehetővé teszik az állami ügyintézés teljes digitalizálását. A technológiáknak köszönhetően a polgárok dokumentumai digitálisan, automatizált módon készülhetnek el és adhatók ki. A vezetői engedélyektől, személyi igazolványoktól kezdve, az adóbevallásokon és cégnyilvántartási bejegyzéseken át, minden ilyen jellegű ügyintézés egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Ez sokat jelent a polgárok életszínvonalának fejlődése és javítása szempontjából. Tehát mindent, amit a Belügyminisztérium (MUP) bocsát ki, ezeken az új rendszereken keresztül lehet majd intézni. Ez jelentősen felgyorsítja a folyamatot, nem kell hónapokig vagy akár egy évig várni – fejtette ki Vučić.

Hangsúlyozta, hogy az egész folyamat akár két perc alatt elvégezhető, és a polgárok azonnal megkapják a dokumentumaikat. 

– Az EXPO világkiállításra a szerb kormány bevezeti az e-vízumokat a külföldiek többsége számára. Aki eljön a világkiállításra, elég ha megmutatja telefonját, rajta az e-vízummal, és máris beléphet az országba. Ez a vízum engedélyt ad a közlekedési eszközök használatára is, beleértve a tömegközlekedést, a közúti, légi és vízi közlekedést. Mivel az állami szervek várhatóan túlterheltek lesznek, ezért szükséges digitalizálni az egész rendszert, és be kell vezetni a digitális útleveleket – fogalmazott az államfő.

Az új gyárban több mint 150 alkalmazott fog dolgozni. Az Ópázován található üzem először alkalmazza a mesterséges intelligencián alapuló, teljesen automatizált gyártási technológiákat, amelyek révév Szerbia Európa és a világ egyik legkorszerűbb gyárát kapja ezen az ipari területen. 

A vállalat gépeket és komplett gyártósorokat is tervez és épít azoknak az országoknak és vállalatoknak, amelyek saját gyártókapacitást szeretnének létrehozni. 

A Mühlbauer a jövőben lítiumalapú akkumulátorok gyártását is tervezi elektromos járművekhez, beleértve a gyártás, az összeszerelés és a tesztelés teljes folyamatát.

Az új üzemben a vállalat már létrehozott egy új szervizközpontot, amely a globális ügyfelek számára biztosít karbantartási és szervizszolgáltatásokat. 

Az 1981-ben alapított vállalat csaknem 4500 munkavállalót foglalkoztat, közülük több mint 1500 mérnök, akik több mint 35 gyáregységben dolgoznak világszerte. A vállalat 2022-ben 324,5 millió eurós bevételt valósított meg. A Mühlbauer Szerbiában 2012-ben nyitotta meg első üzemét, és jelenleg 250 munkavállalót foglalkoztat. Az eseményen elhangzott, hogy a német vállalat egy harmadik üzem megépítését is kilátásba helyezte. Az ünnepélyes megnyitón többek között részt vett Anke Konrad, Németország szerbiai nagykövete, valamint Maja Gojković tartományi kormányfő is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Aleksandar Vučić / Facebook