2025. október 24., péntek

Stabil és ellenálló gazdaság

Siniša Mali az IMF képviselőivel tárgyalt

Belgrádban Siniša Mali pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével folytatott megbeszélést, amelyen elmondta, hogy a szerb gazdaság a globális válság ellenére stabil és ellenálló maradt. A gazdaságpolitika további célja a gazdasági növekedés fenntartása, valamint az államadósság alacsony szinten tartása.

A pénzügyminisztérium és az IMF képviselői a találkozón áttekintették az eddig elért eredményeket, valamint az aktuális makrogazdasági mozgásokat.

– Szerbiának sikerült megőriznie a stabilitást és az alacsony államadósságot, és a gazdaság is növekedésben van. Mint már említettem, Szerbia számára a 3 százalékos a GDP-arányos költségvetési hiány megengedett mértéke, ami lehetővé teszi az államadósság további csökkentését. Az a célunk, hogy további beruházások révén növeljük a béreket és a nyugdíjakat, hogy ezáltal is javítsunk a polgárok életszínvonalán – fejtette ki Mali.

Kiemelte, hogy Washingtonban Bo Li, az IMF igazgatóhelyettese dicsérte Szerbia erőfeszítéseit és a minden kihívás ellenére elért gazdaságpolitikai sikereit, és bízik abban, hogy az ország sikeresen áthidalja a kihívásokat. A találkozón megállapították, hogy Szerbia minden kitűzött célt határidőben teljesített.
Annett Kyobe vezeti az IMF küldöttségét, amely október 30-áig tartózkodik Belgrádban.

A megbeszélések során a felek áttekintik a legújabb makrogazdasági fejleményeket, a gazdasági kilátásokat és kockázatokat, valamint a program megvalósításával kapcsolatos kulcsfontosságú kérdéseket, különös tekintettel a reformok felgyorsítására. A tárgyalások középpontjában a gazdasági program végrehajtásának második felülvizsgálata áll. A Nemzetközi Valutaalap 2024. december 5-én hagyott jóvá eszközöket a politikai koordináció megvalósítására. A kapott támogatás tanácsadás-jellegű, és nem feltételezi a pénz felhasználását.

Magyar ember Magyar Szót érdemel