Amint januárban hivatalba lépett, az amerikai elnök nagy lendülettel látott munkához, illetve kampányígéretei (egy részének) megvalósításához. Donald Trump februárban kereskedelmi háborút is indított, amellyel az államok zömét arra akarja kényszeríteni, hogy minél többet fizessenek a túlfogyasztás miatt egyre deficitesebb amerikai államkasszába. A cél megvalósítása érdekében pótvámokat, vagyis a már érvényes importvámokat továbbnövelő tarifákat helyezett kilátásba, majd vezetett be sok országgal szemben. Az intézkedéssel a szövetségi költségvetés csaknem 2000 milliárd dolláros hiányát akarja lefaragni, és a kibillent külkereskedelmi mérleg egyensúlyát helyreállítani.
Tolakodó és kíméletlen vámpolitikát vezetett be. A módszert azzal indokolta, hogy hazája külkereskedelmi mérlegében (saját oldalon) óriási hiány keletkezett, amin radikálisan változtatni kell. Úgy, hogy a mérleg, illetve az export-import arány – a vámjai segítségével – legalább egyensúlyba kerüljön. És ha lehet, billenjen az Egyesült Államok javára.
Már februárban büntetőtarifákat jelentett be hazája legfontosabb kereskedelmi partnerei, így Kína, Kanada és Mexikó ellen. Az utóbbi kettő esetében hamarosan visszakozott, hogy azután elővegye a többi, csaknem 180 országot és az EU-t, különböző mértékű büntetővámokkal sújtva a tőlük érkező importcikkeket. Esetükben is visszavonulót fújt, de – Kína és néhány termék kivételével – áprilisban mindegyikre 10 százalékos általános (vagyis minden behozatali árura egységes) tarifát szabott ki, azzal a megjegyzéssel, hogy augusztus 1-jéig meg kell egyezniük Washingtonnal.
A határidő miatt államok tucatjaival kezdődtek tárgyalások, amelyeken a Fehér Ház mindenkit megpróbált rávenni arra, hogy tárják minél szélesebbre kapuikat az amerikai termékek előtt.
Az Egyesült Államok csak kilenc országgal és az EU-val egyezett meg. A többiekre 10 és 50 százalék közötti importvámokat rótt ki, megnyitva ezzel egy új, protekcionista gazdasági korszakot. (A fő rivális Kínával májusban 90 napra felfüggesztették az egymást sújtó óriási vámokat, abban a reményben, hogy augusztus 12-éig sikerül paktumot kötniük.)
Az Egyesült Királysággal általános, 10 százalékos viszonossági vámról állapodtak meg májusban. A világ negyedik legnagyobb gazdaságát működtető és az USA ötödik legnagyobb kereskedelmi partnereként nyilvántartott Japánnal a múlt héten egyeztek meg 15 százalékos kölcsönös vámokról. Trump azonnal szétkürtölte: Japán 550 milliárd dollárt is befektet az USA-ban, amely a nyereség 90 százalékára jogosult.
Az amerikai elnök júliusban a 25 legfontosabb kereskedelmi partnert – köztük az EU-t is – levélben sürgette, hogy egyezzenek meg a kétoldalú kereskedelem feltételeiről, mert az Egyesült Államok augusztus 1-jén új vámtarifákat vezet be. Az EU az utolsó előtti pillanatig várt, amikor is az Európai Bizottság (EB) elnökének, Ursula von der Leyennek el kellett utaznia Skóciába, ahová Trump magánlátogatásra érkezett, s szabadidejét golfozással töltötte. Az EB-elnököt is akkor fogadta, miután befejezte az aznapi játékot. A július 27-ei megbeszélésüket követően bejelentették: elkészült az unió és az Egyesült Államok közti jövőbeli kereskedelmet szabályozó keretmegállapodás, amelyet – az EU-t érintő hátrányai ellenére – óriási sikerként értékelt von der Leyen, átvéve Trump megfogalmazását. Előzőleg pedig szinte kivétel nélkül elfogadta vendéglátója feltételeit.
Néhány esetben kölcsönös vámmentesség is lesz. Az összkép arra utal, hogy az egyezség óriási gazdasági-pénzügyi terheket ró az EU-ra, hiszen a területéről az USA-ba érkező áruk zömére 15 százalékos általános vám vonatkozik. Ám Brüsszel nem vet ki viszontvámokat az amerikai importtermékekre.
Az EU vállalta azt is, hogy a tavalyi érték többszöröséért, csaknem 750 milliárd dollárért amerikai energiahordozókat (cseppfolyósított földgázt, palaolajat és nukleáris fűtőanyagot) vásárol és (Trump mandátuma alatt) az Egyesült Államokban 600 milliárd dollárral többet fektet be, mint eddig, ráadásul ottani gyártóktól nagy mennyiségű katonai felszerelést vásárol.
Az EU főhatalmának számító Németország kancellárja, Friedrich Merz és több uniós politikus mindazonáltal kedvezően értékelte az egyezséget. Mások viszont azt állítják, hogy az unió akkora terhet vett a vállára és olyan, elfogadhatatlan engedményeket tett, amelyek megrengethetik gazdasági stabilitását.
Többen megaláztatásról beszélnek, s emlékeztetnek: Trump júniusban, a NATO-csúcson is hasonlóan járt el, amikor rákényszerítette akaratát a szövetségre, amelynek zömét EU-tagok alkotják. Elfogadtatta velük, hogy gazdasági teljesítményük öt százalékát védelemre, illetve katonai kiadásokra költsék. (Értsd: vegyenek még több amerikai fegyvert.) Így egy nyáron kétszer is sikerült védelmi pénzt kizsarolnia a szövetségeseitől, főként az uniós országoktól, amelyek kétségbeesetten próbálják elérni, hogy az Egyesült Államok ne vonuljon ki az ókontinensről egy olyan időszakban, amikor Oroszország éppen Ukrajnát szabdalja a hadaival, és sokak szerint más területekre is szemet vethet.
Az EU tehát nagy árat fizet Trumpnak azért, hogy ne hagyja magára, s valamilyen szinten továbbra is gondoskodjon a biztonságáról és az energiaellátásáról, merthogy az oroszokat ebből (is) kirekesztik. Megteremtve ezen a téren is az újabb függőségi viszonyt az USA-tól.
Nyitókép: Donald Trump (Fotó: Pixabay)
