A fiatalok vállalkozások alapítására és meglevő cégeik fejlesztésére is igényelhetik azt a kölcsönt, amelyet a szerb állam biztosított számukra – mondta Adrijana Mesarović gazdasági miniszter. Kiemelte, hogy az általa képviselt tárca a szerb állam hozzájárulásával pályázat útján egymilliárd dináros hitelkeretet biztosított a Fejlesztési Alapon keresztül. A kedvezményes hitelt csupán 1,5 százalékos kamatlábbal hirdették meg: az érdeklődők legfeljebb 5 millió dinárra pályázhatnak projektjeikkel. Az odítélt összeget pedig 78 hónap alatt kell visszafizetniük azzal, hogy 18 hónapos türelmi időt is jóváhagynak számukra a törlesztés folyamán – vázolta a feltételeket a miniszter. Kiemelte: ezzel elegendő teret és időt szeretnének biztosítani a fiatalok számára ahhoz, hogy fejlesszék a vállalkozásukat.
Adrijana Mesarović a Szerbiai RTV műsorának vendégeként elmondta azt is, hogy jelenleg 361 ezer bejelentett vállalkozót jegyeznek Szerbiában, ebből 83 ezret 35 évnél fiatalabbak működtetnek. Az elmúlt hónapokban ismét növekszik az általuk alapított cégek száma, ami alátámasztja, hogy mekkora lehetőségek rejlenek a fiatal vállalkozóinkban – állította a tárcavezető. Ugyanakkor rámutatott azoknak a programoknak a jelentőségére is, amelyeket az általa képviselt minisztérium a családi vállalkozások megsegítésére indított el. Az említettek ugyanis 2 millió dináros vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak, de kölcsönvonalakon keresztül is igényelhetnek hozzájárulást a cégeik fejlesztéséhez – sorolta a lehetőségeket a miniszter.
Emellett a vállalkozónők figyelmét is felhívta arra a pályázatra, amelyen keresztül a falun élő nők kezdeményezéseit támogatják. Június 30-ig áll ugyanis nyitva az a kiírás, amelyen 500 ezer dináros vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a nők annak érdekében, hogy felszerelést biztosítsanak a vállalkozásuk fejlesztéséhez, de újratermelési alapanyag vásárlására is adhatnak át kérelmet a kiírás keretében. „Tavaly 104 falusi vállalkozást vezető nő fejlesztéseihez járultunk hozzá, de hatalmas volt az érdeklődés, ezért az idén folytatjuk a támogatásukat” – mondta a tárcavezető, aki szerint hasonlóan népszerű a régi mesterségek fenntartását ösztönző program is. A közeljövőben ezt a pályázati lehetőséget is megnyitja a minisztérium – erősítette meg Mesarović.
Az ország jelenlegi gazdasági helyzetére vonatkozó újságírói kérdésre kifejtette: az első negyedévben lelassult a fejlődés, elsősorban az országban uralkodó társadalmi helyzet és a geopolitikai körülmények miatt. „Jelenleg azonban ismét emelkednek a gazdasági mutatók, így továbbra is reménykedünk abban, hogy év végére el lehet érni az előrelátott három százalékos gazdasági növekedést” – mondta a tárcavezető. Kitért a szerb–osztrák gazdasági fórum jelentőségére is, amelyet a napokban nyitottak meg Belgrádban. Alátámasztotta, hogy az említett két ország közötti kereskedelmi áruforgalom kimondottan magas szintre emelkedett: az idei év első pár hónapjában elérte a 600 millió eurót. Emlékeztetett arra is, hogy néhány nappal ezelőtt megérkezett Kínába az első olyan szerb rakomány, amelyet a szabadkereskedelmi megállapodásban meghatározott feltételekkel juttattak el a Közel-Keletre Szerbiából. Ezúttal élelmiszeripari termékeket szállítottak a kínai piacra: ebben az ágazatban ugyanis különösen versenyképesek vagyunk úgy minőség, mint ár tekintetében is – mutatott rá a tárcavezető.
A miniszter szerint a szabadkereskedelmi megállapodás olyan hatalmas lehetőségeket kínál Szerbia számára, amelyek kihasználásához meg kell erősíteni a hazai termelést. A kínai piac hatalmas, és nagy mennyiségeket követel – erősítette meg Mesarović. Végezetül kifejezte reményét, hogy a közeljövőben a szerb pálinka és a bor a kínai légitársaság járataira is felkerül, de a cél az, hogy a nagy kínai kereskedelmi láncok polcain is megtalálhatóak legyenek a szerb termékek – mondta a tárcavezető.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)