2025. június 20., péntek

Építhetnek is a fiatalok

Kibővítették az államilag támogatott hitelek feltételeit

A fiatalok számára előlátott, államilag támogatott lakásvásárlási hitelt montázsházak építésére is igényelhetik a jövőben az érdekeltek azon törvénymódosítás szerint, amelyet a képviselőház elé terjesztettek. A kölcsönök biztosításáról és állami támogatásáról szóló rendelkezések szerint az építési engedéllyel rendelkező telkeken könnyűszerkezetes házak megvalósítására is igényelhetnek kölcsönt a fiatalok. A módosításban enyhítettek a szükséges biztosítékokon is. Korábban a családtagok kezeskedhettek a fiatalok kölcsöneiért, de a törvénymódosítás elfogadása után bizonyos esetekben bárki garanciát vállalhat értük – hozta nyilvánosságra a szerb sajtó. Ugyanitt kiemelik, a módosításokat és kiegészítéseket azért érvényesítik, hogy a jövőben kiküszöböljék az eddigiekben felbukkant gyakorlati problémákat, és a nem egyértelmű megfogalmazásokon is javítottak. 

Az illetékesek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a javítások lényegében nem változtatnak a korábban érvényesített törvényen és annak célján. Fejlesztésről van szó, amellyel hatékonyabbá kívánják tenni a kölcsönök igénylését, és még inkább megkönnyítenék a fiatalok lakhatásának biztosítását. Példaként a „lakhatást biztosító ingatlan” jogi értelmezésének kibővítését hozták fel. A „ház” szó értelmezéséhez ugyanis beiktatták annak lehetőségét, is, hogy a szóban forgó ingatlan melléképületeket is tartalmazhat. Ennek hiányában ugyanis a bankok az eddigiekben nem hagytak jóvá olyan kölcsönöket, amelyek tárgyát melléképületekkel rendelkező ház vásárlása képezte. 

Ahogyan már említettük, a kölcsönök biztosítékait illetően a legjelentősebb változást a kezesek tekintetében iktatták be a törvénymódosításba. Elsődlegesen még mindig a családtagok vállalhatnak garanciát, de bizonyos esetekben a bankok elfogadhatják azt is, ha egy kívülálló kezeskedik a fiatalokért a hitelek igénylésénél. Ezzel azoknak a fiataloknak szerettek volna lehetőséget adni a lakásvásárlásra, akiknek a családtagjaik nem hitelképesek. Ugyanakkor a törvénymódosítással a bankoknak is lehetőséget biztosítottak arra, hogy amennyiben a leszerződött kezes már nem teljesíti az aláíráskor meghatározott feltételeket, akkor új biztosítékot kérjenek a hitelezettől. Az illetékesek ezt a döntést is megindokolták: a tapasztalat azt mutatja, hogy a hitelek kifizetésének elemzésekor a bankok leginkább arra az időszakra helyezik a hangsúlyt, amikor már véget ér a kölcsön állami támogatottsága. A fiatalok viszont erre az időszakra akár jobb garanciát is felajánlhatnak a bankoknak, mint a családtagjaik kezessége, hisz évek múltán várhatóan már maguk is stabil bevétellel rendelkeznek. 

A törvénymódosítások az ingatlan meghatározása és a szükséges biztosítékok feltételei mellett kitérnek a járulékok változtatására is. Kedvezményeket látnak ugyanis elő a Köztársasági Földmérő Intézet költségeire, de a közjegyzők szolgáltatási díjait is csökkentik az ifjú kérelmezők számára – áll a törvénymódosításról szóló jelentésben. Ugyanitt részletezik is a csökkentett költségeket: a fiataloknak a törvénymódosítás érvényesítését követően nem kell fizetniük illetéket a jelzálog beírásakor, de a  földmérő intézet hivataljai az ingatlanlap kiadását és a tulajdonjogokkal kapcsolatos változások bevezetését sem fizettethetik meg. Más kataszteri bejegyzésekért sem kérhetnek el térítést abban az esetben, ha a kért dokumentumokat az államilag támogatott, kedvezményes hitelek megvalósításához használják a fiatalok. Ami a közjegyzői szolgáltatásokat illeti, a jóváhagyott kölcsönök esetében nem fizettethetik meg a zálognyilatkozat, az előszerződés és az adásvételi szerződés hitelesítését, de nem kérhetnek térítést sem az ingatlanlap kiadásáért, sem pedig a bejegyeztetéshez kapcsolódó dokumentumok kiadásáért. 

A kedvezményeket és bővítéseket tartalmazó törvénymódosítás jelenleg a szerb képviselőház jóváhagyására vár. A döntéshozatal után akkor lép érvénybe, ha megjelenik a Hivatalos Közlönyben – hívja fel az érdekeltek figyelmét a szerb sajtó arra, hogy az említetteket egyelőre csak javaslat szintjén vitatják az illetékesek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel