2024. május 9., csütörtök

Belgrádból Szabadkáig egy és egy negyed óra alatt

Teljes erővel épülnek a vasutak és a gyorsforgalmi utak

Vajdaság teljes vasúthálózatát korszerűsítik, és a vasúti közlekedés néhány éven belül nagy népszerűségnek örvend. Vajdaság ezenkívül autópályákkal és gyorsforgalmi utakkal lesz behálózva – nyilatkozta a Vajdasági Rádió és Televíziónak Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. 

Rámutatott arra, hogy a 108 kilométer hosszú Újvidék–Szabadka vasútvonal hat hónappal a határidő előtt készül el. 

– A szerződés értelmében az Újvidék és Szabadka közötti gyorsvasút befejezésének határideje 2025 eleje. Augusztusban a holland Ricardo vállalat végzi el a vasúti tanúsítást, szeptember 1-jétől 15-éig pedig a Deutsche Bahn német vállalat teszteli a vasutat, amely uniós szabvány alapján készült. A tesztelés körülbelül három hónapig tart, és decemberben elindul a közlekedés. Belgrádból Szabadkáig 1 óra 12 perc alatt utazhatunk, és ez teljesen megváltoztatja a gyorsvasút mentén élők életmódját. A magyar fél biztosított minket arról, hogy 2026-ban befejezi a szerb határig húzódó szakaszt, így 2027-ben gyorsvasúton 2 óra 45 perc alatt érhetünk Belgrádból Budapestre – fejtette ki Vesić.

Mint mondta, az útlevél-ellenőrzést Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán és Budapesten végzik el, anélkül, hogy a határon meg kellene állni. Rámutatott arra, hogy az összesen 250 kilométer hosszú vajdasági regionális vasutak korszerűsítését célzó projektumok a végéhez közelednek, köztük van a 200 kilométer hosszú, Pancsovát Szabadkával összekötő vasútvonal. A Verbász–Zombor vasútvonalat, amely már nagyon rossz állapotban van, átalakítják, villamosítják, s 120 kilométeres óránkénti sebességre tervezik. Ezenkívül a Szabadka–Zombor–Gombos–Sajlovo–Újvidék vasútvonalat is felújítják.

Vesić hangsúlyozta, hogy az említetteken kívül zajlanak a munkálatok a Belgrád–Versec–román határ vasútvonal korszerűsítésén is, és dolgoznak a Belgrád–Versec–román határ gyorsforgalmi út projektumon is. Tehát Vajdaságnak a teljes vasúthálózata korszerűsödik, a vonat népszerű közlekedési eszköz lesz.

Az összesen 186 kilométer hosszú, Szerbia mosolya elnevezésű gyorsforgalmi út kapcsán Vesić elmondta, hogy a Béregtől Zomborig húzódó első, 5,5 kilométeres szakaszon gőzerővel folyik a munka. 

– Az elképzelés szerint az idén megkezdődnek a munkálatok az autópályától Szenttamás és Verbász irányába, ezáltal megnyitva az ipari övezetet. A tervek szerint 2026-ra elkészül a Béregtől Kerényig (Kljajićevóig), valamint az autópályától Verbászig tartó szakasz – fogalmazott Vesić. 

A Belgrád–Nagybecserek–Újvidék autópályáról Vesić elmondta, hogy ezen a projektumon is nagy erővel dolgoznak, és az Antalfalváig (Kovačicáig) vezető, 26 kilométeres szakasz várhatóan 2026-ra készül el. Az autópálya teljes hossza 105 kilométer, de tervben van egy gyorsforgalmi út is Törökbecse és Nagybecskerek között, hogy összekapcsolják Szerbia mosolyát a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék autópályával.

A tárcavezető megemlítette a csaknem 48 kilométer hosszú Fruška gora-i korridor projektumot is, amelynek keretében 2026 júniusára elkészül az Újvidéken épülő mindkét híd.  

Az év végére két híd kivételével minden elkészül, így várhatóan 2026 júniusára befejeződik a projektum. Vajdaságot autópályákkal és gyorsforgalmi utakkal hálózzák be. Bejelentette azt is, hogy áprilisban véget ér az újvidéki vasútállomás teljes felújítása is.

Goran Vesić a Prva televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Szerbia-szerte hamarosan megkezdődik  16 pályaudvar korszerűsítése, azaz folytatódik a pályaudvarok felújítása. Tavaly összesen 27-et újítottak fel. Mint mondta, 202 millió dinárt fektetnek be további 16 állomás korszerűsítésébe, amelyek közül 14 Vajdaságban található.

Nyitókép: Az épülő verbászi vasúti híd (Fotó: Ótos András)