2024. május 8., szerda

„Nem végeztünk mi programozóiskolát”

A támogatásigénylési határidő meghosszabbítását kérik a gazdák

Szoros a határidő, több okból is lassan halad az igénylés, a hónap végéig nem fogja tudni mindenki kérvényezni a hektáronkénti támogatást – figyelmeztetnek egyes gazdatársulások.

„A jelentkezés lassított ütemben folyik, mert a termelők többsége 50 éven fölüli és nehezen találja fel magát a számítógépes rendszerben, még nehezebben az okostelefon kezelésében, a mezőgazdasági szakszolgálatok irodáiban pedig nagy a tumultus” – nyilatkozta a Betának Miroslav Matković, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke. Hozzátette, Jelena Tanasković mezőgazdasági miniszter annak idején nem hagyta jóvá, hogy az e-Agrar rendszer bevezetésére határozzanak meg egy átmeneti időszakot, melyben kellően kiképezhették volna a gazdákat.

„A miniszter asszony azt mondja, pár perc alatt és néhány kattintással elintézhető az igénylés. Az az érzésem, alig várják, hogy valahol tévedjünk, aztán passzív státuszba helyezzék a gazdaságot és azzal kizárják a támogatási körből. Nagy az összevisszaság, sötétben tapogatózunk, mindenki a maga módján értelmezi a teendőket, nem végeztünk mi programozóiskolát” – méltatlankodott Matković. Az már világos, mondta, hogy csak a megművelt területekre kérhető támogatás, a beépített vagy erdős területekre nem jár, de gondot okoz, hogy árendás földek esetében sokat kell várni a tulajdonossal megkötendő szerződésekre. Ha ilyen dokumentumot a bérlők nem tudnak felmutatni, elfogadható érvekkel kell megmagyarázniuk, hogy miért nincs szerződés. Vannak nehézségek az újonnan regisztrált agrárgazdaságok parcelláinak bejegyzésekor is.

Jovica Jakšić, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Független Társulásának elnöke is úgy véli, hogy az igénylési határidőt meg kell hosszabbítani. „A termelők nagy része a mezőgazdasági szakszolgálatok segítségére szorul, csakhogy ezek nem a falvakban működnek, hanem a városokban. Vannak ügynökségek is, akik a gazdák rendelkezésére állnak, mégis biztosan szükség lesz a hosszabb határidőre az újrabejegyzéshez és a támogatási igény benyújtásához. Előfordul, hogy amikor bevisszük az egyes parcellákra vonatkozó adatokat, a szoftver órákig foglalkozik ezek feldolgozásával” – panaszolta a gazdaszervezet elnöke, aki szerint az üzemanyag jövedéki adójának visszaigénylése sem egyszerű, minden parcellára külön kell kérni, hogy „az előirányzott üzemanyag-mennyiség megfeleljen a parcella nagyságának és a számlán szereplő összegnek. Ha egy literrel is több gázolaj van a számlán, akkor már visszautasít a rendszer, ha kevesebb, akkor rendben van, annyival kisebb összeget térít vissza az állam”. Jakšić elmondta, javasolták, hogy határozzák meg a maximális gázolajmennyiséget, amelynek a jövedéki adója visszakérhető, de a minisztérium ezt nem fogadta el, így most minden egyes parcella adataival külön kell bíbelődni. 

Nyitókép: Kecskés István korábbi felvétele