2024. május 9., csütörtök

Senkit sem károsítanak meg

Dušan Bajatović: Szerbiának elegendő földgáz áll rendelkezésére

A postássztrájk miatt a Srbijagas Közvállalat nem tudta eljuttatni a fogyasztókhoz az októberi számlákat, de most a januári gázszámlákkal helyrehozzuk a keletkezett könyvelési zűrzavart – nyilatkozta a Prva Televíziónak Dušan Bajatović, a vállalat igazgatója. Mint mondta, a decemberi gázszámlán feltüntették az októberi tartozást is, és sokan azt állították, hogy nincs adósságuk, már kifizették. 

– Próbáltam megmagyarázni, hogy nem tudtuk eljuttatni a számlákat. Az a lényeg, hogy egy parával, egy dinárral sem fogunk senkit megkárosítani – fejtette ki Bajatović.

A Srbijagas igazgatója nem számít arra, hogy a kőolaj olyan mértékben megdrágul a következő időszakban, hogy veszélybe kerül a világgazdaság. 

– Nem hiszem, hogy a nagyhatalmak megengedik, hogy a kőolaj ára elszabaduljon a következő egy-két évben, mert ez további háborúkat okozna. A következő időszakban mindenképpen változik a kőolaj ára, Oroszországban a választások végeredményei felől biztosak lehetünk, de még meg kell várnunk az Egyesült Államokban és az Európában rendezett választások végkimenetelét is. Nem hiszem, hogy az Egyesült Államok, Kína és Európa, valamint a fejlődő gazdaságok háborúkat és polgárháborúkat választanának a gazdasági növekedése helyett. A polgárok ezt nem engednék meg. A világon senki sem szeretné, hogy a kőolaj ára olyan mértékben megugorjon, hogy minden leálljon. Ha ez megtörténik, akkor több háború, gazdasági válság, infláció elé nézünk – fejtette ki Bajatović.

A Srbijagas igazgatója megismételte, hogy Szerbia energetikai szempontból biztonságban van, az udvarnoki tárolóban 380 millió, Magyarországon pedig 170 millió köbméter gáz van. Oroszországból 11 millió köbméter földgáz érkezik, és még valamennyi Azerbajdzsánból is. Tehát a polgároknak nincs miért aggódniuk. Európa cseppfolyósított földgáz-importjának 45 százalékát az Egyesült Államok biztosítja, ez a mennyiség 17 milliárd köbméternek felel meg. A Gazprom 2021-ben 205 milliárd köbméter földgázt szállított Európába, és továbbra is 10-12 milliárd köbméter gázt juttat el, de nem állt le az orosz kőolaj vásárlása sem.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)