2024. május 11., szombat

Szakmatanulást ösztönző állami juttatás

Havi ötezer dinárral kap többet, aki duális képzésben hiányszakmát választ

A kormány úgy döntött, havi 5000 dinárral támogatja azokat a fiatalokat, akik a duális képzés keretében hiányszakmát választanak. A szakmatanulást ösztönző juttatás mellett természetesen jár nekik a munkaadótól az előírt havi összeg is. Közben a gazdasági vállalatok nagy érdeklődésére való tekintettel január végéig meghosszabbították a munkaadók duális oktatási modellbe való bekapcsolódásának határidejét, tehát 31-éig jelentkezhetnek azok a cégek, amelyek a következő tanévben gyakorlati képzésre fogadnának diákokat. Felmérések szerint a gazdaságnak mintegy 2000 olyan középiskolásra van szüksége, aki a duális képzési rendszerben tanul. A következő tanévre már 30 százalékkal több cég jelezte igényét, mint egy évvel korábban. A legtöbb vállalat gépészeti, kereskedelmi, idegenforgalmi, vendéglátóipari és elektrotechnikai munkakörben alkalmazna új munkaerőt.

„A duális képzés keretében az első osztályban a diákok heti egy napot töltenek valamelyik vállalatban, és ebben az esetben 4500 dinárt kapnak, valamint az államtól még 5000 dinárt. A második éven két gyakorlati napra 9000 dinár jár (plusz az 5000), a harmadik éven pedig három napot töltenek el üzemben (és kettőt az iskolában), és ezért 13.500 dinárt fizetnek nekik, valamint még az 5000 dinárt is megkapják” – ismertette Gabrijela Grujić, az országos duális oktatási iroda illetékese.

A Szerbiai Gazdasági Kamara adatai szerint az építőiparban nincs elég hegesztő, ács, kőműves, gépkezelő, a textil- és lábbeliiparban pedig hiányoznak a varrók és modellezők. Kevés az eladó, a hentes, pék, pincér, szakács, asztalos, lakatos, autómechanikus, kárpitos és öntödei szakmunkás is.
„A termelőszakmák ma voltaképpen mind hiányszakmák, a korábbinál sokkal kevesebb gyerek iratkozik be építőipari szakiskolába, gépészetre, vasutas középiskolába vagy olyan tanintézménybe, ahol hajóépítő szakmunkásnak lehet tanulni. Mindenki a szolgáltatóipar iránt érdeklődik. Reméljük, az új intézkedések nyomán változik a helyzet” – mondta Branislav Mileski, az egyik belgrádi szakközépiskola igazgatója, hozzátéve, hogy az egész országban egyre nagyobb gondot okoz a termelőszakmákra felkészítő tanintézmények feltöltése.

A helyzetet talán az az adat szemlélteti legjobban, mely szerint a bőrfeldolgozóipari technikusokat képző Novi Pazar-i iskola az ország egyetlen ilyen szakiskolája, amelyben betöltik a szabad helyeket, pedig a városnak csak valamivel több mint 107.000 lakosa van. Közben az 1.680.000 lakosú Belgrádban már három éve nem lehet kialakítani egyetlenegy olyan osztályt sem, melyben legalább 12 diák bőrfeldolgozónak tanulna. Csak remélni lehet, hogy az állami támogatásokkal egyidejűleg az egyes foglalkozások értékelése, megítélése is változik, hiszen a kilátások szerint a hiányszakmákhoz értők egyre jobban keresnek. 

Nyitókép: A gazdaságnak mintegy 2000 olyan középiskolásra van szüksége, aki a duális képzési rendszerben tanul (Illusztráció: Dávid Csilla felvétele)