2024. május 9., csütörtök

Gyógyulni és pihenni

Több mint húszezer nyugdíjas részesülhet ingyenes gyógyterápiában

Tíznapos, ingyenes rehabilitációt kérelmezhetnek azok a nyugdíjasok, akiknek az össz havi járandósága nem haladja meg a 39.850 dinárt – írja a szerb sajtó. A pályázati lehetőség ismertetésében kiemelik, hogy a támogatást a gyógyterápiára szakosodott hazai egészségügyi intézményekben, illetve a gyógyfürdőkben érvényesíthetik azok az idősek, akik Szerbia területén rendelkeznek lakcímmel. 

A pályázatra azonban a hazai nyugdíjban részesülők mellett azok is jelentkezhetnek, akiknek külföldi nyugdíja is van. Ezt akkor tehetik meg, ha az össz havi jövedelmük kevesebb a kiírásban szereplő összegnél, és a nyugdíjon kívül nincs más bevételük. Az elbírálásnál azok kaphatják meg a támogatást a gyógykezelésre, akik a 2020-ban megjelent első kiírás óta egyszer sem használták ki a lehetőséget. 

Az érdeklődőknek az igényléskor ki kell tölteniük az erre a célra közzétett jelentkezési lapot, s ezen fel kell tüntetniük, hol szeretnének gyógyulni. Nyilatkozniuk kell arról is, hogy a nyugdíjon kívül nem rendelkeznek más jövedelemmel, illetve 2020 és 2023 között nem használták ki a gyógykezelésre vonatkozó támogatási lehetőséget. Mellékelniük kell az utolsó nyugdíjcsekket, külföldi nyugdíj esetén  egy bizonylatot is az összegéről. Emellett az igénylőnek fel kell hatalmaznia a Köztársasági Nyugdíjbiztosítása Alapot arra, hogy a nevére kiállított számla fedezésére üzleti szerződést köthessen azzal a szolgáltatást végző intézménnyel, ahol a gyógykezelést végzi. A kiírás javasolja a rehabilitációt igazoló egészségügyi dokumentáció csatolását is, ám erre nem kötelezi a pályázókat. 

Az alap a szállást, illetve az útiköltséget megtéríti azoknak a kísérőknek is, akik korábban jogot formáltak a betegápolásért járó állami támogatásra, de kivételes esetekben más szempontokat is figyelembe vesznek, amikor a segítők költségeinek térítéséről döntenek. A nyugdíjbiztosító szakemberei hangsúlyozták: a pályázat nem teszi kötelezővé azt, hogy a kérelmező bármely nyugdíjszervezet tagja legyen. Becsléseik szerint az idén több mint húszezren használhatják ki a költségmentes lehetőséget arra, hogy megfelelő szakintézményekben gyógyuljanak. A kiírásra január 9-től 25-ig jelentkezhetnek a nyugdíjasok. 

A kiírás feltételeinek megfelelő nyugdíjasok rangsorát a felhívás lecsengését követő 24. munkanapon hozzák majd nyilvánosságra. Ezt követően öt napig várják a döntésre vonatkozó esetleges panaszokat, majd nyilvánosságra hozzák az ingyenes gyógykezelésre jogosultak végleges névsorát is. A dokumentumot a Szerbiai Nyugdíjasok Szövetségének és a Szerbiai Nyugdíjasok Független Egyesületének hirdetőfelületein jelenítik meg, de a pályázók a nyugdíjbiztosítási alap igazgatóságánál, valamint az alap tartományi és helyi irodáiban is érdeklődhetnek a pályázat eredményeiről. 

Nyitókép: Illusztráció (Pexels)