2024. május 9., csütörtök

Emelkedő bevételek, új előírások

Mit hozott az új esztendő?

Az új évben több lakossági csoportnak is az eddiginél nagyobb lesz a havi bevétele, ugyanakkor arra is ajánlatos odafigyelni, hogy január 1-jén néhány új törvényi rendelkezés is hatályba lépett.

Az 1,64 millió nyugdíjasnak januártól 14,8 százalékkal magasabb a havi járandósága, amit a február elején érkező csekken láthatnak majd először, és amivel az átlagnyugdíj 45.770 dinárra emelkedik. Az állami hivatalokban dolgozók fizetése 10 százalékkal nőtt; a minimálbér 17,8 százalékkal emelkedett, így az órabér 271 dinár.

A mezőgazdasági termelők számára megszabott támogatási összegek is növekednek ebben az évben: Az eddigi 800-ról 1000 dinárra növekszik a méhészeknek járó, kaptáronkénti támogatás. Az organikus termelés rendszerében levő méhészek ezenfölül még 40 százalékos póttámogatásra is számíthatnak. Az eddiginél többet kapnak azok is, akik juh- és kecsketenyésztéssel foglalkoznak: 7000-ről 10.000 dinárra emelkedik az egyedenkénti juttatás. A nagy testű (nehéz) tojótyúkok darabjára 60 helyett 100 dinárt fizetnek, a kis testű (könnyű) tyúkokra pedig 100 helyett 140 dinárt. A minőségi anyakocák után egyedenként 18.000 dinárt utalnak át a gazdáknak a korábbi 15.000 helyett. Az agrárminisztérium a támogatások kapcsán az óév végén kiemelte, hogy 2023-ban 60 százalékkal, azaz 25.000 dinárról 40.000-re emelték a minőségi tejelő tehenek utáni támogatást, a tejprémium pedig 15-ről 19 dinárra növekedett. Eltörölték az állatok létszámának alsó és felső határát, és az sem számít többé, hogy ki mennyi tejet ad át, minden liter után kifizetik a prémiumot.

A vonatkozó törvénnyel összhangban január 1-jétől újabb változás történt a nők nyugdíjaztatási feltételeiben. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantsági Biztosítási Alap (PIO fond) emlékeztette az érintetteket, hogy a nők esetében 2 hónappal megemelték az öregségi nyugdíjkorhatárt, ami azt jelenti, hogy 2024. január 1-jétől a nők 63 év és 8 hónap betöltése után, legkevesebb 15 szolgálati évvel kérhetik a nyugdíjazást. A férfiaknál nincs változás, 65 életév és szintén minimum 15 munkaév szükséges. Mindkét nemre továbbra is érvényes, hogy 45, biztosítással lefedett szolgálati évvel nyugdíjba vonulhatnak, függetlenül attól, hogy hány évesek. Korengedményes nyugdíjba vonulásra ettől az évtől férfiak és nők egyaránt 40 ledolgozott évvel, 60 évesen jogosultak. Ebben az esetben a járandóságból az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséhez szükséges minden hiányzó hónapra tartósan levonnak 0,34 százalékot. A levonás összesen nem lehet több 20,4 százaléknál.

A személyi jövedelemadóról, illetve a kötelező társadalombiztosítási járulékokról rendelkező törvények január 1-jén hatályba lépett módosítása folytán 21.712 dinárról 25.000 dinárra emelték a fizetések adómentes részét, valamint 2024. december 31-éig meghosszabbították az új alkalmazottak felvételekor érvényes könnyítésekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának időszakát. Szintén ettől a hónaptól a legalacsonyabb kötelező társadalombiztosítási havi járulékalap 40.143 dinár, а legmagasabb pedig 573.470 dinár. Az átalányösszegben adózó, újonnan bejegyzett vállalkozások tehermentesítése érdekében számukra január 1-jétől 50 százalékig csökkenthető az adóalap. Ettől a hónaptól alkalmazzák az elektronikus számlázásról szóló törvény néhány, tavaly októberben elfogadott módosítását is, például azt, amely szerint az e-számlázási rendszer felhasználóinak az adózási időszak leteltétől számított 15 nap helyett 10 napon belül kell benyújtaniuk az áfanyilvántartást. 

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele