2024. május 9., csütörtök

A hazai üszőket támogassák, ne a behozataliakat!

Nemzeti társulást alapítottak a szerbiai tejtermelők, és azzal a követeléssel fordulnak az államhoz, hogy a tehenek után a javasolt 40.000 dinár helyett 55.000 dinár támogatást biztosítson, az üszőkre pedig 150.000 dinárt fizessen – közölte Milija Palamarević, a Közép-Szerbiai Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke, az újonnan létrehozott tömörülés tagja.

Mint a Beta hírügynökségnek elmondta, érthetetlen, miért támogatja az állam már tíz éve 170.000 dinárral az üszőbehozatalt. „Azt követeljük, hogy inkább a hazai üszőállomány növelését támogassák, mégpedig egyedenként 150.000 dinárral. Vajon reális és okos dolog-e, hogy az állam a behozatalra fizeti a szubvenciót, ahelyett, hogy 20.000 dinárral kevesebbet fordítana a hazai üszők nevelésére? – tette fel a kérdést Palamarević. Hozzáfűzte: három évig eltart egy üsző nevelése ahhoz, hogy először elljen és fejni is lehessen, ez alatt az idő alatt semmi haszon nincs belőle, a költségek viszont tetemesek. 

A közép-szerbiai gazdaszervezet vezetője elmondta még: a szarvasmarhákat füljelzővel kell ellátni, és törölni kell a nyilvántartásból a „fiktív” teheneket, melyekre az állam fizeti a támogatást. Az így felszabaduló összeget is a hazai tehenek és üszők után járó szubvenció növelésére fordíthatnák. Palamarević szerint az állattenyésztők elégedettek a 19 dináros tejprémiummal, de ha nem növelik a tehenek és üszők támogatását, radikális lépésekhez folyamodnak. 

Nyitókép: Ótos András felvétele