2024. május 9., csütörtök

A magyar állam visszavásárolja a budapesti repteret

Már tavasz óta folyik a találgatás a magyar gazdasági lapokban, hogy a magyar állam vissza szeretné vásárolni a Budapest Airportot. A stratégia fontosságú létesítmény még a Gyurcsány-kormány idején került külföldi kézbe. 

Az év végére vagy a jövő év elejére, úgy tűnik, a találgatásokból valóság lehet, a kormány a tettek útjára lépett. 

Gulyás Gergely magyar kancelláriaminiszter a november 30-ai Kormányinfón beszélt arról, hogy a források már rendelkezésre állnak, így hamarosan végbemehet a tranzakció. 

„A Budapest Airport tulajdonrészének megvásárlását az indokolja, hogy az ország jobb gazdasági helyzetbe kerüljön, mert a reptér aranytojást tojó tyúk. A polgárok azt fogják érzékelni, hogy több turista látogat Magyarországra, ami több adóbevételt jelent” – indokolta a kormány vásárlási szándékát a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hozzátette, komoly fejlesztések szükségesek a budapesti repülőtéren ahhoz, hogy legalább akkora forgalmat tudjon lebonyolítani, mint a bécsi repülőtér, valamint több komoly légitársaság használja. Hangsúlyozta, az állam csak résztulajdonos lesz a Budapest Airportban, a közvetlen bevételek csaknem fele illeti majd meg, ugyanakkor a közvetett bevételek a fejlesztések nyomán sokszorosan meghaladják majd a közvetlen bevételeket.

A kormányszándékot illető újabb kedvező hír december második hetében érkezett. Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a magyar állami tulajdonban levő Corvinus Zrt. és a VINCI Airports felvásárolja a Budapest Airport Holdingot. Az uniós bizottsági közlemény szerint az Európai Bizottság egyszerűsített összefonódás-ellenőrzési eljárás keretében vizsgálta meg és hagyta jóvá, hogy a magyarországi székhelyű Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a franciaországi székhelyű VINCI Airports közös irányítást szerezzen az Airport Holding Tanácsadó Kft. felett.

Az ügylet elsősorban a repülőtér-üzemeltetési ágazatot érinti.

December 22-én már arról számolt be az MTI, hogy a Budapest Airport visszavásárlása érdekében sikeres vagyonértékesítéseket hajtott végre a magyar állam.
„Az elmúlt időszakban a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét” –  közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A három ügyletből származó, csaknem 700 millió eurós bevételt a budapesti repülőtér visszavásárlásának finanszírozására fordítja a magyar állam.
Emellett még folyamatban van a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben meglévő 66,9 százalékos állami tulajdonrész értékesítését célzó nyílt, piaci versenyfolyamat is – tették hozzá.

„A reptér kiemelkedő stratégiai eszköz, amelyet a Gyurcsány-kormány elherdált. A tranzakció gazdaságtörténeti jelentőségű, ugyanis a legnagyobb volumenű és legkomplexebb ügylet a rendszerváltás óta” – közölték a minisztériumi közleményben. 

A visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között, jelenleg már egy olyan fázisban tartanak, amelyben a felek között nagyon közel a végleges megállapodás – zárták a közleményt.