2024. október 8., kedd

Vigyázat, függőhíd!

Hetven függőhíd közül tizenhárom biztonságos

Szerbia 36 városában és községében 70 függőhíd található, de közülük 14 olyan állapotban van, hogy le kell bontani, 43 pedig sürgős felújításra szorul, és mindössze 13-ról mondható el, hogy rendben van, biztonsággal használható – közölte az N1 hírportál az építési és közlekedési minisztérium idei adatait. Ezekkel az Állami Számvevőszék (DRI) is foglalkozott; egyebek között azt vizsgálta, vajon az illetékes köztársasági szervek ellenőrizték-e, hogy az önkormányzatokban dolgozó kollégáik figyelemmel kísérik-e a területükön található függőhidak állapotát.

Ha tavaly októberben nem történt volna meg az Ovčar Banja-i tragédia, melyben két személy életét vesztette, tíz pedig megsérült, máig sem derült volna ki, hogy hány ilyen szerkezet ível át a szerbiai folyócskák, patakok, völgyek felett, az pedig végképp nem, hogy csak kis részükön kelhetünk át biztonsággal. Az akkori tudósítás szerint egy turistacsoport tagjai zuhantak a vízbe, amikor a túlterheltségtől leszakadt a Nyugat-Moraván átívelő függőhíd. A közlekedési minisztérium a tragikus eset után elrendelte az önkormányzatoknak, hogy vegyék számba a hozzájuk tartozó függőhidakat, melyekről csakhamar kiderült, hogy többnyire engedély nélkül épültek, és senki sem tartja kötelességének gondot viselni rájuk, nem is tartják nyilván őket az önkormányzati közjavak között.

Először 66 tákolmányt számoltak össze, és csak 9-ről állapították meg, hogy le kell bontani, később korrigálták az adatokat, 70 függőhíd lett, és 14 ítéltetett bontásra. Az építési és közlekedési tárca utasítást adott ki az önkormányzatoknak, intézkedjenek az emberi életek és a vagyon védelme érdekében, ellenőrizzék a függőhidakat, és szavatolják a rajtuk való biztonságos átkelést.

A legtöbb függőhíd egyébként Kraljevo területén található, a legtöbb lebontandó hídja pedig Zaječarnak van. Az ellenőrzés során kiderült, a két település összesen 14 függőhídjából csupán egyetlenegy biztonságos.