2024. május 12., vasárnap

Csak internetes kataszteri bejegyzés lehetséges

Négyezer digitális tolóablak a lakosság szolgálatában

A Köztársasági Geodéziai Intézet (RGZ) közölte, hogy november 4-e óta kizárólag digitális úton lehetséges az ingatlanbejegyzés, hivatásos felhasználók, azaz ügyvédek, geodéziai szervezetek támogatásával. Minderre a kataszteri bejegyzési eljárásról rendelkező törvény módosításai alapján kerülhetett sor. 

A közlemény szerint a földhivatal így hatékony bejegyzési eljárást szavatol, mivel a hivatásos felhasználók ellenőrizni tudják a dokumentumok hitelességét, pontosságát. Mindazokat a földhivatali bejegyzési kérelmeket, melyeket eddig a kataszteri hivatal tolóablakainál lehetett átadni, most már kizárólag interneten fogadnak. Ennek egyik előnye az időmegtakarítás a polgárok számára, a másik pedig a bejegyzéssel kapcsolatosan felmerülő aggályok eloszlatása a szakmai segítség révén. A digitális bejegyzésnek köszönhetően a polgároknak és az általuk választott professzionális felhasználóknak bármikor és bárhonnan hozzáférésük lesz egy adott tárgyhoz, és az eddigi 170 hagyományos tolóablak helyett 4000 ún. digitális tolóablak áll a polgárok rendelkezésére az év minden napjának minden órájában.

Az RGZ kiemeli, az új bejegyzési eljárással megakadályozzák a régi dokumentumok hamisítását, és ez az egyetlen módja annak, hogy útját állják a manipulációknak és a dokumentumokban feltüntetett adatok megmásításának. A digitális bejegyzéssel egyszersmind lezárták a hatalmas mennyiségű papíralapú dokumentum mozgatását. 

Nyitókép: Beta/AP