2024. május 8., szerda

Közös erővel a fejlődésért

Az idén összesen 770 millió dinárral járult hozzá a tartományi kormány a vajdasági cégek korszerűsítéséhez

Csaknem 450 millió dinár értékű támogatási szerződést írtak alá tegnap azon vajdasági cégek képviselői, amelyek sikerrel szerepeltek a tartományi kormány kiírásán. Az idén ugyanis már másodszor tették lehetővé a korlátolt felelősségű társaságoknak, hogy vissza nem térítendő támogatásra pályázzanak, és ezáltal új gépeket és eszközöket szerezzenek be. A kiírás által a vajdasági vezetés új gyártási vonalak nyitását, a termelés növelését és korszerűsítését szorgalmazza területeinken – hangzott el az eseményen, amelyen 56 cég képviselője látta el kézjegyével a támogatási szerződéseket. Az egybegyűlteket Igor Mirović tartományi kormányfő köszöntötte.

– Munkatársaimmal együtt folyamatosan arra törekszünk, hogy a Vajdasági Fejlesztési Alap közreműködésével célirányosan támogassuk a cégek korszerűsítését területeinken. Jelentős eszközökkel járulunk hozzá az új gépek beszerzéséhez: növelni szeretnénk a vajdasági cégek technológiai fejlődését, hozzájárulni üzletelésük fenntartásához, de a termelésük erősítésével a jövedelmüket is növelni kívánjuk. Ezt kimondottan fontosnak tartjuk az idén, hisz a globális gazdasági helyzet bizonytalanságával elsősorban a vállalkozóink és cégeink küzdenek. Az ukrajnai háborút újabb válság követte a Közel-Keleten, ami további gondokat jelent a külföldi piacok esetében. Sok cégünk tapasztalja a kivitelhez kötődő problémákat, köztük a szállítás költségeinek jelentős növekedését. Közös erővel küzdünk meg ezekkel azért, hogy fenntartsuk a gazdasági növekedést területeinken és országunkban is, s ezt a víziót kell követnünk a jövőben is – mondta a tartományi kormányfő a vajdasági cégvezetőknek és képviselőknek.

A nyertes pályázók között volt a szabadkai Percel Kft. is, amelynek befektetéseit csaknem 5,8 millió dinárral támogatta a tartományi kormány. A 2007-ben alapított cég ma már több mint ötven alkalmazottat foglalkoztat. Irányítástechnikával és célgépgyártással foglalkoznak, azaz túlnyomórészt egyedi rendeléseket teljesítenek – mondta el a Magyar Szó felkérésére Stipan Đuraković, a cég ügyvezetője.

– Megrendelésre főleg az autóiparnak gyártunk gépeket, de kivitelezünk irányítórendszereket is az italiparban és a takarmányozásban. Korszerű technológiával is foglalkozunk: különböző területeken alkalmazunk robotokat, de programozunk is. Szolgáltatásainkkal és termékeinkkel elsősorban a hazai piacot célozzuk. Jelenleg egy korszerű CNC-megmunkálóközpontba fektetünk. A beruházás értékének felét a tartományi kormány támogatta, és ezáltal 50 százalékkal növelhetjük a termelést a fémmegmunkáló részlegünkben, de új munkahelyek nyitását is tervezzük – mutatott rá a támogatás jelentőségére a szabadkai cég ügyvezetője

Ana Jovanović (Dávid Csilla felvétele)

Ana Jovanović (Dávid Csilla felvétele)

Fejlesztésekre pályázott az újpazovai Megaplast Jovanović cég is, amelyet több mint 40 évvel ezelőtt alapítottak meg. A kft. PVC-termékek széles körű gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Az idén jelentős összegeket fektet a gyártás fejlesztésébe: a korszerűsítést 12 millió dinárral támogatta a tartományi kormány – mondta Ana Jovanović, a cég képviselője.

– Az idei fejlesztések keretében mindenféleképpen bővítettük volna a gyártási részlegünk felszereltségét. Külföldről hozunk be korszerű gépeket, amelyekkel nemcsak nagyobb mennyiségű terméket tudunk előállítani, de a minőséget is növelni tudjuk. Ezzel pedig új külföldi piacok nyílnak majd meg előttünk. Ezen lehetőségek kihasználását a támogatás anyagi szempontból is megkönnyíti, de sokat jelent az is, hogy a szerb állam felismerte: érdemes fektetni a hazai termelőkbe és vállalatokba – fejezte ki véleményét a cég képviselője.

A korlátolt felelősségű társaságok az év elején is pályázhatta új gépek és eszközök beszerzésére: az  első körben 320 millió dinárral támogatta befektetéseiket a tartományi kormány.
 

Nyitókép: Igor Mirović gratulál Stipan Đurakovićnak (Fotó: Dávid Csilla)