2024. május 9., csütörtök

Csepp az infláció tengerében

Érkeznek a nyugdíjaskártyák – Mennyit érnek az új dokumentumok az idősek számára?

Az első nyugdíjasok már megkapták az értesítést arról, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap kirendeltségeibe megérkeztek az új nyugdíjaskártyáik, de a Szerbiai Posta is elkezdte kézbesíteni a dokumentumokat. Az üzletekben azonban egyre kevesebb a kedvezmény, annak ellenére, hogy az akció egy hónapja sem tart – írja a Danas napilap. 

A hírpotál emlékeztet arra is, hogy a nyugdíjaskártyák igénylése március 15-én kezdődött, a Nyugdíjbiztosítási Alap mégsem tudta őket október 1-jéig előkészíteni, amikor hivatalosan is kezdetét vette az új kártyák használata. A tömeges kézbesítés csupán néhány nappal ezelőtt kezdődött el, és máris kérdéses, hogy mennyire tudják kihasználni az idős polgárok az ígért kedvezményeket – nyilatkozta a sajtónak Miloš Grabundžija, a Nyugdíjasok Független Szakszervezetének elnöke. Az idősek érdekvédelmi képviselője szerint ugyanis a Nyugdíjbiztosítási Alappal leszerződött üzletekben egyre kevesebb termékre vonatkoztatják a kártyák által igényelhető engedményeket. Így a szakszervezet az illetékesektől a következő tárgyaláson azt fogja kérni, hogy a kedvezményeket általánosítsák az élelmiszerekre, gyógyszerekre és tisztálkodási szerekre is – mondta az elnök. 

A szervezethez beérkezett panaszok közül a legtöbb a kedvezmény fajtájára vonatkozott, illetve arra az céglistára, amelyekben érvényesíthetik kártyáikat a nyugdíjasok. Ugyanakkor az sem teljesen világos az időseknek, hogy milyen plusz előjogokat biztosít számukra az új dokumentum, ugyanis bizonyos kedvezményekben már korábban is részesültek. Jovan Tamburić a nyugalmazott katonai személyek szakszervezeteinek egyesülése nevében felszólalva hangsúlyozta, hogy egyelőre számukra sem érthető a kedvezmények érvényesítésének értelme. A legtöbb hazai üzletlánc ugyanis már jóval a kártyák beharagozása előtt kidolgozta a nyugdíjasok számára a saját hűség- és kedvezményrendszerét, amelyek szerint az adott hét vagy hónap bizonyos napjain akciókat érvényesít az idősek számára. Ezen kedvezmények a kártyák bemutatásával viszont nem fognak változni – mutatott rá az egyesülés elnöke. 

A nyugdíjaskártyák által biztosított pontrendszerre kitérve Tamburić további kétségeinek adott hangot. A kártyák használatával begyűjtött pontok ugyanis a tervek szerint további engedményekre és ajándékokra jogosítják fel az időseket. Az illetékesek szerint ilyen módon akár még egy átlagnyugdíjat is összegyűjthetnek a nyugdíjasok, azaz legfeljebb 37.800 dinár segítséghez juthatnak. Azt viszont nem részletezik a rendelkezések, hogy mindezt ki fogja finanszírozni: a kereskedők vagy az állam – utalt a hiányosságra az elnök, majd kifejtette: ha viszont mindez a Nyugdíjbizotsítási Alapot terheli, akkor ismét ahhoz a kérdéshez jutunk, hogy mindebből miért nem növeli a legkisebb nyugdíjakat az állam. Szerbiában ugyanis 300 ezer polgár részesül a legalacsonyabb nyugdíjban, és 142 ezer egykori földműves kap 16.200 dinár időskori juttatást. Közülük több mint 25 ezren 10 ezer dinárnál kevesebb nyugdíjban részesülnek – sorolta a lesújtó adatokat Tamburić.

A nyugdíjaskártyák és az egyszeri támogatások érvényesítését  Danilo Šuković közgazdász is a „csepp a tengerben” kijelentéssel minősítette. A szakember szerint ezeket az intézkedéseket rövid ideig tudják életben tartani. Folyamatosan elhallgatják ugyanis azt, hogy mennyire emelkedett az alapvető termékek ára, amelyeket több millió olyan idős személy kénytelen megvenni, akinek 35 ezer dinárnál kevesebb a havi jövedelme – mondta a közgazdász. Hozzátette, hogy „Szerbiának sürgősen tennie kell azért, hogy a nyugdíjasokat megmentse az éhínségtől: elsősorban a szociális nyugdíjrendszeren kellene dolgozni” – hangsúlyozta Šuković.


 

Nyitókép: pixabay.com