2024. május 9., csütörtök

Mali: fokozatos kilépést várok a válságból

Siniša Mali pénzügyminiszter közölte, hogy az infláció lassulására számít, ez pedig egyúttal a válságból való fokozatos kilépést is jelenti – írja a 021.rs hírportál.

A szerb pénzügyminiszter a Szerbiai Rádió és Televízió vendégeként elmondta, hogy bár tavaly nőtt az infláció, végül novemberben és decemberben kiegyenlítődött.

– Elértük az infláció csúcsát, az infláció lassulása a legnagyobb kereskedelmi partnerünknek számító EU-ban is megfigyelhető volt. Arra számítok, hogy a következő hónapokban az infláció csökkenni fog. Az infláció lassulása pedig fokozatos kilépést jelent a válságból, amelyet nem mi idéztünk elő – hangsúlyozta Mali, aki hozzátette, hogy az ország monetáris politikájának pillére a stabil árfolyam, és hogy Szerbiának soha nem volt nagyobb deviza- és aranytartaléka.

Siniša Mali elmondta, hogy a szerb kormány mindent megtett annak érdekében, hogy minimalizálja a növekvő infláció hatásait.

Nyitókép: Képernyőfelvétel (Szerbiai RTV)