Mindazok az életszínvonalunkkal kapcsolatos derűlátó kijelentések, amelyeket az utóbbi időben a politikusainktól hallunk, kétségkívül belpolitikai, pontosabban a választási kampány céljaira készültek, hiszen a legújabb összehasonlítások szerint, keresetek szempontjából, mi vagyunk a környék vízhordói.
Hazánkban a januári átlagkereset 333 euró volt. Ugyanebben a hónapban Albániában és Macedóniában a dolgozók átlagosan 380, Bulgáriában 390, Boszniában-Hercegovinában 450, Romániában 480, Montenegróban 530, Horvátországban 800, Szlovéniában pedig 1000 eurót vittek haza. Igaz, hogy egyes cikkek ára is alacsonyabb, de az országhatáron gyakran átlépők váltig erősítik, hogy külföldön sem drágább az élet, mint Szerbiában. Kivéve talán Horvátországot és Szlovéniát.
Persze azt is tudjuk, hogy az átlag nagyon csalóka, hiszen a közismert „összehasonlítás” szerint „én eszem a húst, te a savanyú káposztát, átlagban tehát mi ketten töltött káposztát ebédelünk”. Nos, a közszférában a fizetések 28 százalékkal magasabbak a magánvállalkozók által kifizetettnél, míg egyes közvállalatokban a fizetések pofátlanul nagymértékben eltérnek a szerbiai átlagtól. A hatalmas állami támogatás ellenére is a tönk szélén álló légi forgalmi vállalatban több mint 800 euró, a Szerbia Vizei közvállalatban és a Nikola Tesla reptéren magasan 600 euró felett, a Srbijagasban pedig 520 euró az átlag.
Mellesleg; a környező országokban sem szűkölködnek a közszféra dolgozóinak jutalmazásával, hiszen Romániában 20, Bulgáriában 19, Szlovákiában 15, Magyarországon pedig 8 százalékkal magasodnak a gazdaságban kifizetett keresetek fölé.
Akárcsak más országokban, Szerbiában sem mindegy, hogy kinek melyik vállalatba sikerült bejutnia. Akik például munkahelyhez jutottak a kőolaj-kitermelő ágazatban, nyugodtan elmondhatják magukról, hogy megfogták az Isten lábát, hiszen ők havonta átlagosan 123000 dinárt visznek haza. Lehet, hogy hasonló képesítéssel a konfekcióiparban senyvedőknek meg kell elégedniük a 16500 dinárral.
Minden bizonnyal akadnak olyanok, akik, ha nem más okból, de nosztalgiából, felemlegetik a húsz évvel ezelőtt szétvert Jugoszláviát. Azt ma már senki sem állíthatja, hogy az„átkosban” rosszabbul éltünk. Erre lehet abból is következtetni, hogy az egykori tagköztársaságokban, együttvéve, 555 euró a januári kereset átlaga. Ha tehát Szerbia be szeretné hozni ezt a tetemes lemaradást, legalább 50 százalékkal kellene növelnie a kereseteket. Valljuk be, erre az elkövetkező egy évtizedben elméleti esélyünk sincsen.
Hogy miért, arra több neves szakember is egyértelmű választ igyekezett adni. Szerintük az alacsony fizetések oka, hogy a közszférában túl sok a foglalkoztatott, a munkaviszonyban levőkhöz viszonyítva rengeteg a nyugdíjas, az ország vezetése nem áll feladata magaslatán, elbaltázta az állami vállalatok magánosítását, burjánzik a korrupció és kétségbeejtően alacsony a termelékenység.
Ennél több okra már nincs is szükség.
