2024. május 12., vasárnap

A munkaadók még hét napig jelentkezhetnek az Első fizetésem programra

Szeptember 22-ig jelenthetik be a munkáltatók azokat a munkahelyeket, amelyeken állami támogatással a fiatalok megszerezhetik az első tapasztalataikat, és kilenc hónapos képzés után lehetőségük lesz el is helyezkedni a cégben – közölte a Szerbiai Gazdasági Kamara (PKS). A közleményben kiemelték, hogy a program harmadik ciklusában idáig 3621 vállalat jelezte részvételi szándékát. Az eddig bejelentkezett cégek 5839 munkahelyet hirdettek meg, és több mint 8000 munkatapasztalattal nem rendelkező fiatal képzését vállalnák.

A programmal évek óta jelen levő problémát kívántak megoldani: korábban ugyanis a munkaadók szívesebben alkalmaztak tapasztalt munkásokat, így a fiatalok az iskola elvégzése után nehezen tudtak elhelyezkedni – mondta Vukašin Grozdić, a kormányfő tanácsadója.

– A munkaadók számára költséges és hosszadalmas az a folyamat, amely szükséges ahhoz, hogy a tapasztalattal nem rendelkező alkalmazottak megfelelő munkaerővé váljanak. Az állam ennek a folyamatnak az első kilenc hónapját támogatja, és ezáltal arra ösztönzi a munkaadókat, hogy fektessenek az ifjú tehetségekbe. A program sikerét alátámasztja, hogy az ifjak többsége annál a munkaadónál marad, amelynél megszerezte az első munkatapasztalatait – méltatta a programot a tanácsadó.

Az Első fizetésem program amellett, hogy kiváló lehetőség a fiatalok számára, kitűnő alkalmat nyújt a munkaadóknak is arra, hogy biztosítsák a megfelelő szakképesítésű alkalmazottakat – mondta Mirjana Кovačević, a gazdasági kamara oktatással megbízott vezetője. Emlékeztetett, hogy az első két ciklusban 18 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot több mint 5 ezer cégnél, és az ifjak 42,2 százaléka ezekben a vállalatokban is helyezkedett el. Kiemelte, hogy a programra a kis-, közepes és nagyvállalatok is pályázhatnak, de a cégek és a közintézmények is átadhatják kérelmeiket.

A kilenc hónapos képzés ideje alatt a munkaadó utalhat át jövedelmet a képzést teljesítő fiatalok számláira, de alapbérüket az állam biztosítja: a középiskolai végzettségű jelentkezők 25 ezer dináros juttatást kapnak az idéntől, a felsőfokú végzettségű ifjú munkások pedig 30 ezer dinárra számíthatnak. Az állami támogatást közvetlenül a fiatalok számláira utalja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. A hivatal mellett a programot többek között az országos gazdasági kamara, a munkaügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium valósítja meg.