Az Air Serbia elveszítheti a repülési engedélyét, ha továbbra sem veszi figyelembe a horvát Közlekedési Minisztériumban ellene folyó szabálysértési eljárást – tette közzé a horvát Jutarnji list napilap.
Nem hivatalos lapértesülés szerint a horvát kormány képviselői azt üzenték az Air Serbia vezetőinek, ha nem jelennek meg a kijelölt tárgyaláson, akkor azzal megsértik a horvát államot és elveszíthetik a horvát légtérre szóló légiforgalmi engedélyt.
A napilap emlékeztet arra, hogy a horvát Polgári Légiforgalmi Ügynökség tavaly szabálysértési feljelentést tett az Air Serbia ellen, hogy megsértette a két ország légiforgalmi egyezményét. A vádirat szerint Szerbia, mint az EU társult állama, nem tett eleget az európai légiforgalmat szabályozó szerződés előírásainak. Az Air Serbia csupán Belgrád és az uniós városok között repülhet, de alacsony áron a szerb fővároson keresztül átszállást bíztosít, amire nincs joga – olvasható a horvát napilapban. A Jutarnji list azt is tudni véli, hogy az Austrian Airlines már régóta panaszkodik az Air Serbia eljárásaira.
A szerb légitársaság jelenleg Zágrábba, Splitbe, Dubrovnikba és Pulába indít járatokat, de járatot tervez indítani Zadarba is.



