2026. május 1., péntek

Időzített bomba vagy reformokra kész vállalat a Szerbiai Villanygazdaság?

Jobban hiszek a Világbanknak, mint a Szerbiai Villanygazdaságnak – így reagált Aleksandar Vučić kormányfő a vállalat helyzete kapcsán kialakult kérdésekre.

A Világbank ugyanis azt állítja, hogy nem történt előrelépés a vállalat átszervezését illetően, míg Milorad Grčić a Szerbiai Villanygazdaság megbízott igazgatója szerint a vállalat a kormány által elfogadott átszervezési tervet betartva működik, és egy pillanatra sem álltak le a cég megreformálásának a végrehajtásával – közölte az N1 hírtelevízió.

Tony Verheijen a Világbank szerbiai irodájának vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy nehéz lesz fenntarthatóvá tenni a Szerbiai Villanygazdaságot, ha az év végéig a cégben nem csökkentik a foglalkoztatottak számát, illetve ha a fizetésekre elköltött pénzt öt éven belül nem csökkentik legalább 15 százalékkal.

A Világbank szerbiai irodájának vezetője azt is elmondta, hogy amennyiben nem hajtják végre a vállalaton belüli reformokat, akkor a Szerbiai Villanygazdaság 2019-ig várhatólag  2 millárd eurós adósságot halmoz fel, amivel még a Srbijagas tartozását is túlszárnyalná.

Magyar ember Magyar Szót érdemel