2026. május 1., péntek

Szerbia még meg sem valósította az előzőeket, de már új projekteket tervez

Az Európai Unió 150 millió eurót látott elő a közös projektekre, habár a nyugat-balkáni országok már egyébként is osztoznak, ha másban nem is, a problémákban biztosan: eladósodás, munkanélkü

Szerbia négy regionális jelentőségű projekt megvalósítását tűzte ki célul: a Niš- Durrës (Drač) autópálya (800 millió euró), a Belgrád-Podgorica-Tirana autópálya (3,8 milliárd euró), a Belgrád-Podgorica-Tirana vasútvonal, valamint a Regionális Ifjúsági Iroda megvalósítása is a tervek között szerepel – adta hírül az N1 hírtelevízió.

Ez azonban nem az első alkalom, hogy Szerbia ilyen nagy projektek finanszírozására kap lehetőséget. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az eddig lehívható összegekből több száz millió eurót nem használt fel az ország.

Szerbia még azokat a projekteket sem valósította meg, amelyekre szerződéses kötelezettséget vállalt. Kragujevac még mindig nem kapott összeköttetést az autópályával, és az a vasútvonal sem épült meg, amit az ország megígért a Fiat autógyárnak.

Most például azt ígérik, hogy 2018 végéig építik meg a Kragujevacig vezető utat, ezért nem értem, hogy a Pristináig és Tiranáig vezető autópálya miért fontosabb, miközben Kragujevac még mindig elszigetelt – nyilatkozta az N1-nek Stojan Stamenković közgazdász.

Magyar ember Magyar Szót érdemel